1501 fellépés 25 év alatt

2019. március 19. (kedd)

Az 1501-dik koncertjét adta a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar Keszthelyen a Balaton Színházban a hétvégén. Ez az együttes fennállásának 25-dik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi műsoron valósult meg. Az eseményen fellépett a zenekar utánpótlás együttese is, akik előadták a Házasodik a tücsök című darabot is, mely a 25 év során minden évadban kihagyhatatlan volt.
Ismerős dallamok csendültek fel szombaton este a Balaton Színházban. A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar a legsikeresebb darabjait játszotta el a 25 éves jubileumi koncerten. Az esemény nagy népszerűségnek örvendett, teltház előtt léphetett fel az együttes. A műsorban visszaemlékezések is elhangzottak, például, hogy a zenekar ötlete 1992-ben fogalmazódott meg.

„Szabó László, akkori jegyző úr és Ferenczi Elek képviselő úr Ausztriába látogatott és baráti kapcsolatot alakítottak ki Litzelsdorf településsel, ahol volt fúvószenekar. És olyan feldobódva jöttek haza, hogy elhatározták, hogy ők megpróbálják elindítani ezt a fúvószenekart.” – mondta el Kiss Tamás karnagy.

Az együttes végül 1994-ben alakult, az első koncertjüket abban az évben tavasszal adták. Azóta 1501-szer állhattak színpadra. Már az indulási évben nagy népszerűségnek örvendett a zenekar, sokan csatlakoztak hozzájuk. Egy év alatt 25 főre bővült a rézfúvósok létszáma. A jelenleg 70 főt számláló együttes tagjai között szép számmal akadnak olyanok is, akik a kezdetek óta együtt zenélnek.

„Ez a második családunk. Tehát itt nagyon mély barátságok és kisebb-nagyobb szerelmek is kötődtek. De hogy alapvetően a Tamásra is egy második apaként tekintünk, mert tényleg a kezei alatt nőttünk fel és váltunk felnőtté.” – tudtuk meg Brazsil Mártától.

Az eseményen köszöntőt mondott Bánhidai Tamás, a Festetics György Zeneiskola igazgatója is. Mint beszédében kiemelte, nem volt könnyű létrehozni az együttest, de annál nagyobb öröm, hogy ilyen szépszámú és összetartó csapat alakult az évek során. A jubileumi koncert alkalmával egy kitüntetést is átadott a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet Európai Szövetsége nevében.

A zenekari évadok kihagyhatatlan dala, a Házasodik a tücsök is felcsendült a hangversenyen. Ezúttal az együttes utánpótlás zenekara adta elő a darabot. A jelenleg 35 fővel működő csapatban a fiatal generáció fúvós tehetségei muzsikálnak. A lelkes ifjú zenészek számára is hasznos a zenekari tapasztalat megszerzése. Elmondásuk szerint továbbra is szeretnének együtt zenélni.

„Szeretnék még itt maradni és hát még tervem úgy nagyon nincs, de minél tovább, amíg még tudok lenni, akkor maradok.” – vélekedett Gárdos Balázs.

A jubileumi koncert alkalmával egy kiállítás is nyílt a színház előterében, melyen az együttes 25 évéből összeállított fényképek és a versenyeken kapott relikviák egy része látható.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5853-1501-fellepes-25-ev-alatt?fbclid=IwAR1ajLASisgzNW_jp-BnQwvpYMJW-5yxX7LAw2bsGClE8v0J04hOsKqfe0o