3 megyéből érkeztek a Felfénylő szavakra

2022. május 2. (hétfő)

Felfénylő Szavak területi szavalóversenyt rendeztek Keszthelyen. A 23. verselésre három megyéből érkeztek a versenyzők, nem ritkán komolyabb művekkel vagy épp vidám prózákkal.

A keszthelyi Zöldmező Iskolában az idén hetvenen mérettették meg magukat. A versenyzők többségének nem ez volt az első szereplése, sokan megfordultak már a keszthelyi rendezvényen, de az ország más településein is örömmel állnak ki a közönség elé.

„Nagyon boldog vagyok, hogy mindig kapok valami dicséretet, és így máskor is szívesen jönnék verset mondani, és hogyha szó van a versmondásról kell, hogy lehet jönni verset mondani akkor már nagyon, várom azt az időt, amikor el lehet jönni.” – mondta el Salamon Vanessza.

József Attila, Petőfi Sándor, Dsida Jenő versei is felcsendültek. A megmérettetésre az értelmileg- és a tanulásban akadályozott alsó és felső tagozatosok, valamint a készségfejlesztő illetve szakiskolába járó diákok érkeztek.

„Nagyon-nagyon fontos az, hogy elismerjük, hogy ezek a gyermekek, akik itt a színpadra lépnek képletesen, ezen a mai napon szavalják a verseiket, ők mindig kiemelkedők lesznek. Ezzel nekik egy kicsit nehezebb egy kicsit másképpen működik az, hogy megtanuljanak egy verset, ne beszéljünk még mellette a felkészítő tanárokról, akik pluszba foglalkoznak velük. Azt gondolom, hogy ennek a versenynek óriási jelentősége van, nemcsak Keszthely, de a régió és az ország tekintetében is.” – ismertette Manninger Beáta zsűritag.

A verseny már több mint húsz éves. A gyermekek hosszabb és rövidebb versekkel egyaránt készültek.

„Változott az élet a húsz év folyamán, és bevezetésre került, hogy az integráltan oktatott gyermekeket is fogadjuk a többi iskolákból illetve idén először óvodás gyermekek is verset mondanak nálunk. A célja az a tehetség, a tehetség gondozás a tehetségnek a megfogalmazása mellett a tehetséges gyermekeknek a kiemelése.” – fogalmazott Krasznai Tamásné igazgató.

A keszthelyi verseny korábban az országos megmérettetés területi eseménye volt. Pár évvel ezelőtt megszűnt ez a lehetőség, a helyi rendezvényt azonban továbbra is fontosnak tartják megszervezni, így a jövőben is várják a jelentkezéseket.

Németh Veronika – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9098-3-megyebol-erkeztek-a-felfenylo-szavakra