2006.06.24.

2007. február 13. (kedd)

Kiskeszthelyi nap
Ünnepelt a városrész

Dr. Kovács Pál tárogató muzsikájával nyitották meg június 24-én délután a Kis-Keszthelyi városrész hagyományos nyár eleji rendezvényét, amely ezúttal is a dr. Léber Mihály által celebrált tábori szentmisével vette kezdetét a Sopron utcai harangtorony tövében.

Kiskeszthelyi nap
Ünnepelt a városrész

Dr. Kovács Pál tárogató muzsikájával nyitották meg június 24-én délután a Kis-Keszthelyi városrész hagyományos nyár eleji rendezvényét, amely ezúttal is a dr. Léber Mihály által celebrált tábori szentmisével vette kezdetét a Sopron utcai harangtorony tövében.

A kánikulai melegben miséző atya a közelgő Péter-Pál ünnepéhez, továbbá a világegyházban megtartott Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó gondolatok megfogalmazása mellett a vesztébe rohanó világ veszélyeit is ecsetelte. Az emberek áldozattá válásának fontossága mellett érvelve azt is kihangsúlyozta: ne a magunk erejében bízzunk, hanem Jézust segítségül hívva tegyünk embertársaink javára. Időnket önmagunk és a Teremtő jobb megismerésére fordítva igyekezzünk abba az országba, ahová minden embert meghívást kapott, Krisztus által.

Az öt esztendeje életre hívott Kiskeszthelyért Egyesület vezetősége nevében Szabó Dénesné nyitotta meg az ünnepet, felidézve a városrész életében legutóbb bekövetkezett jelentősebb változásokat. Mint mondta: az önkormányzat és több jóakaratú ember támogatásával, a korábbi Füsti Kocsmát sikerült közösségi házzá átalakítaniuk. Az önzetlen munkában élen járók közül többen könyvjutalmat kaptak, köztük: Hatos Imre, Borbély István és Kiss Lajos. Szindekovics Józsefet pedig azért ismerték el a közösség előtt is, mert a megyei kereskedelmi és iparkamara versenyén nemrég elnyert jutalommal öregbítette a településrész jó hírnevét.

A három nyelven beszélő néhai keszthelyi ügyvédnek Pázmány Jenőnek még 2002-ben emeltek emléktáblát az egyesület vezetői, amit ezúttal az önkormányzat képviseletében Mohácsi József polgármester és Maczucza Éva a városrész önkormányzati képviselője koszorúzott meg. Fejet hajtott a Sopron utca 8. szám alatt a református templom felépítéséért, a Balatoni Múzeumért és a Georgikon egyetem növendékeiért is sokat tett fiskális emléke előtt a civil egyesület elnökasszonya és Szindekovics József is.

Kötélhúzás és sodrófa hajítás is része volt a délután kezdődő vidám vetélkedőnek. A közösségi ház előtti alkalmi színpadon egymást váltották a helyi és környékbeli fellépő művészeti csoportok, köztük a dr. Kládler Károlyné által vezetett Sopron utcai óvodai körzet énekkara, a Bertalan Zoltán által irányított Bokréta és Rozmaring Néptáncegyüttes, a Koroncz Katalin művészeti vezető dirigálása mellett működő Cserszegtomaji Tátika Népdalkör. A szomszéd falu nyugdíjasklubja csakúgy sikert aratott, mint a Balatoni Borbarát Hölgyek alkotta Tánckar. A rendezvény késő este utcabállal zárult.