Cseh-morva polgármesterek Keszthelyen
A Balaton és a régió értékei után érdeklődtek
Mohácsi József Keszthely polgármestere is köszöntötte a városháza dísztermében azt a 35 fős cseh-morva polgármesterekből álló delegációt, amelyik szeptember hatodikán tett látogatást a Balaton Fővárosában.
Cseh-morva polgármesterek Keszthelyen
A Balaton és a régió értékei után érdeklődtek
Mohácsi József Keszthely polgármestere is köszöntötte a városháza dísztermében azt a 35 fős cseh-morva polgármesterekből álló delegációt, amelyik szeptember hatodikán tett látogatást a Balaton Fővárosában. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Balatoni Integrációs Közhasznú Társaság (B.I. Kht.) közös szervezésében vendégül látott cseh városvezetők kifejezett kérése volt, hogy a Balaton Fővárosának idegenforgalmi és turisztikai értékeivel is megismerkedhessenek –mondta el a szervezők képviseletében Péterffy Ilona a B.I. Kht. területi referense.
A külföldi partnerekkel folyamatosan nyitott együttműködési hálózatot szövő nyugat dunántúli régióról, amelyik öt ország metszéspontjában van Hodosi László a Nyugat-dunántúli Regionális Hálózati Tervezési Intézet munkatársa adott vetítettképes tájékoztatást. A Cseh Fejlesztési Ügynökségek Társulásának tagjai között köszöntött polgármesterek a Balaton Régió vonzerejéről is részletes bemutatást kaptak Egerszegi Zitától a BI kht. környezetvédelmi programigazgatójától. Petra Pochmanová a delegáció vezetője rendkívüli megelégedettségének adott hangot a számukra szervezett programmal kapcsolatban. A résztvevők délután hajókiránduláson vettek részt.