8 helyszínen valósulnak meg turisztikai fejlesztések

2019. május 16. (csütörtök)

A projekt keretein belül Balatonfüreden, Hévízen, Keszthelyen, Szigligeten, Badacsonytomajon és Tihanyban valósítanak meg fejlesztéseket.

3 milliárd forintból újul meg 8 helyszín a Balaton-felvidéken. A világörökség várományos helyszín turisztikai fejlesztését célzó projektet a Folly Arborétum nyílt napján mutatták be a nagyközönségnek. A több mint 100 éves füvészkertben számos beruházást végeztek az elmúlt időszakban.
Zenés programokkal is szórakoztatták a közönséget a Folly Arborétum nyílt napján. A badacsonyörsi füvészkert nem csak változatos növényvilágával, hanem a látogatók elé táruló balatoni panorámával is lenyűgözi az ide érkezőket.

„Nagyon jól érzem magam, csodálatos ez a környezet és az egész arborétum nagyon tetszik. Hallottunk róla, hogy most ingyenes a belépés, de amúgy is már nagyon régóta terveztem, hogy eljövök ide.” – mondta az egyik látogató, Kovács Gyuláné.

Az arborétumban folyamatosan dolgoznak azon, hogy időről időre újdonsággal szolgáljanak a látogatóknak. A nyílt napon többek között bemutatták az új magasösvényt, amely tengerparti mamutfenyők között vezet, de az érdeklődők már birtokba vehették a nemrég átadott játszóteret is.

„Az egész bejárati részünk megújult, fix burkolatot kapott a sétaút hálózatunk a kert alsó részén, tehát már babakocsival vagy akár kerekesszékkel is látogatható a bejárati rész. Új évelő ágyásokat alakítottunk ki a két épületünk között, ez szintén a bejárati részt érinti. Felújítottuk a régi kúria épületünket, amiből egy látogatóközpontot hoztunk létre. Ez még nincs teljesen kész.” – tájékoztatott Dr. Folly Réka, a Folly Arborétum egyik tulajdonosa.

A látogatóközpont kialakítása része annak a pályázatnak, amelyet a nyílt napon mutattak be a közönségnek. Ennek keretein belül 3 milliárd forintból valósítanak meg fejlesztéseket a Balaton-felvidéken, mint világörökség várományos helyszínen. A projektben a Festetics-kastély és Hévíz önkormányzata is részt vesz.

„Az egész Balaton-felvidéknek fontos, természetesen ezért része Hévízen a Festetics ösvény, illetve a Festetics-kastélynak a déli kapuja, amit most már gyakorlatilag készen láthatnak , de az átadás az nemsokára lesz, és épül még ott egy szociális blokk is” – emelte ki Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője.

A projektnyitón elhangzott, a beruházás célja az épített és természeti környezet megóvása és fejlesztése. Mindezek mellett fontos az is, hogy a helyszínekre érkező turistáknak minél több szórakozási lehetőséget biztosítsanak, a településeken lakóknak pedig munkahelyet teremtsenek.

„8 helyszínt tudunk fejleszteni az ott megvalósuló, az ott meglévő értékeknek a fejlesztését. Például kastély felújítást megcsinálni, látogatóközpontokat kialakítani. Olyan fejlesztéseket, amelyekkel igyekszünk a világörökségi várományos helyszínt ismertebbé tenni a nagyközönség előtt.” – tette hozzá Fekete-Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács gazdasági igazgatója.

A projekt keretein belül Balatonfüreden, Hévízen, Keszthelyen, Szigligeten, Badacsonytomajon és Tihanyban valósítanak meg fejlesztéseket.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6031-8-helyszinen-valosulnak-meg-turisztikai-fejlesztesek?fbclid=IwAR3tfHJLlYQPzRZ9E6IbuRKX3zGorBmqBkXjAM6rW8BLbTZ9L98oue1b_MQ