A nemzet agrárkultúrájának bölcsőjét mutatják be

2025. június 19. (csütörtök)
KesztHelyi identitás

Megnyílt a Majormúzeumban a Georgikon történetét bemutató kiállítás. A Georgikon Gazdasági Oskola (1797-1848) című állandó tárlat a magtár épületben tárja a közönség elé az agrárszakoktatás történetének kezdeteit. A csütörtöki megnyitón elhangzott, ez az összeállítás nem csupán egy iskola múltját idézi fel, hanem egy nemzet agrárkultúrájának és tudományos fejlődésének egyik legfontosabb bölcsőjét mutatja be.

A Georgikon jeles alakjai, az alapítás előzménye, a tangazdasági mindennapok is megelevenednek a kiállításon. Rajnai Virág Éva kurátor kalauzolta a közönséget. Az 1825-ben épült barokk magtár legszebb, boltíves termében kapott otthont az állandó tárlat.

A megnyitón Kondorosy Előd egyetemi tanár és több hallgató gazdászénekeket adott elő, többen a közönségből is együtt énekeltek velük. Közreműködött a Nagyváthy Néptáncegyüttes is.

Köszöntőjében Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum igazgatója azt mondta, az elmúlt években több tárlat és látványtár nyílt Keszthelyen.

„Nagyon figyelünk arra, hogy ne mostohagyerek legyen Budapestről nézve ez a fília, hanem édes gyermekünk, ahogyan az önöknek, a környéken lakóknak, mindannyiuknak az.”

A tárlat a keszthelyi agrárszakoktatás történetének kezdeteit mutatja be. A korszakból kevés tárgy maradt fenn, de a szakemberek így is egy élő kiállítást valósítottak meg, mely mesél a látogatóknak. A kiállítóhely igazgatójának ez volt az első kurátori munkája.

„A Georgikon egy szellemiség. Ez a szó magába foglal követendő örökséget, mutatja a tudás és a tenni akarás erejét, példa az értékeken alapuló gyarapodásra” – foglamzott a Majormúzeum igazgatója.

A most nyíló kiállítás méltó lenyomata gazdag múltunknak – fogalmazott Szabó Péter a Georgikon Campus főigazgató-helyettese.

„Bízom benne, hogy minden látogató számára világossá válik, ez a tárlat nem csupán egy iskola múltját idézi fel, hanem egy nemzet agrárkultúrájának és tudományos fejlődésének egyik legfontosabb bölcsőjét mutatja be. Kívánom, hogy ez a kiállítás ne csak emlékeztessen, hanem ösztönözzön is bennünket arra, hogy a múltból építkezve még gazdagabb jövőt teremtsünk.”

A földművelés nem csupán mesterség, hanem a nemzet erejének alapja – idézte Festetics Györgyöt  a Zala Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója. Dr. Varga Andrea nyitotta meg az állandó kiállítást: „A Georgikon tehát nem csak egy iskola, hanem egyben egy szimbólum, amely jelképezi ennek a kis országnak és ennek a kis népnek a törekvését a fejlődésre, a legkorszerűbb tudásnak a megszerzésére és annak gyarapítására.”

A kiállítás fontos célja, hogy bemutassa, hogy a Georgikonnak milyen szerepe volt a magyar mezőgazdaság megújításában.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

Képek