Adventi esték a Premontrei Szakgimnáziumban

2019. december 19. (csütörtök)

Tegnap délután ünnepélyes keretek között megkezdődtek a Premontrei Szakgimnázium és Szakközépiskola adventi estéi. A három napos program jótékony céllal került megrendezésre ebben az évben is. A Keszthelyi Kórház gyermekosztálya és ápolási osztálya támogatására gyűjtenek a szeretet ünnepe előtti időszakban.

Balogh Csaba igazgató az egybegyűlteknek arról beszélt a három napos rendezvény megnyitóján, hogy mi célja az Adventi esték programsorozatnak. A keszthelyi Premontrei Szakgimnázium és Szakközépiskola hagyományos rendezvénye a korábbi években is sikerrel zárult. A harmadik, ünnepváró jótékonysági napok is a segítésről, az önzetlenségről szólnak az iskola falai között.

„A gyűjtést több területre próbáljuk meg elosztani. Attól függ,hogy a jótékonysági rendezvényünkön mennyi lesz a bevétel, egyik a keszthelyi gyermekosztályra kerül amit továbbra is segítjük. Most pl. egy fenyőfát ajándékoztunk az osztálynak, továbbá a Keszthelyi Kórháznak az ápolási osztályára vérnyomásmérőket próbálunk venni.”- mondta Balogh Csaba az igazgató.

Az intézmény diákjainak adventi műsora is a szeretetről, gondoskodásról és odaadásról szólt a rendezvény nyitónapján. Szülők, barátok, pedagógusok és az iskola tanulói szinte egyként gondolták azt, hogy adni jó. Egész éven át ,de a szeretet ünnepe előtt felerősödik az érzés amit a cél még erősebbé teszi. A kedvesség, egy őszinte mosoly és a segítő szándék mind azt igazolja, hogy jótékonykodni mindenkinek jó. Jó az adományozónak és annak akire gondolnak.

„Nagyon át tudom érezni,milyen rossz kórházban lenni, főleg ilyenkor ünnepekkor. Kicsi ajándékokat lehet venni,kicsi süteményeket. S igazából remélem más is fog, nem csak mi mert mi nagyon sokat készültünk.”- mondta az iskola tanulója, Mándi Izabella.

Naponta 16:00 órától adventi zenés műsor várja az adakozó látogatókat a Premontrei Szakgimnázium tornatermében. A bejáratnál, a folyosókon házi sütemények, tanulók kézügyességét dicsérő kis figurák és könyvvásár bevételével támogatják a kórházat. Az iskolában bíznak abban ,hogy sokan egyetértenek céljaikkal és az adományból jut a keszthelyi Mentőállomásra is.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6678-adventi-estek-a-premontrei-szakgimnaziumban?fbclid=IwAR2dAfWb-F8yGBSACd97fEHpcyVvzBWndZID_Yn8SksjT7Os2Tb2US_IlsM