Balesetveszélyes a ködös idő!

2025. január 21. (kedd)

Bár a hét második felétől már melegedést jeleznek a meteorológusok, az időjárás szeszélyei kiszámíthatatlanok. A reggeli köd és pára bármikor előfordulhat, ezért fokozott figyelmet kér a közlekedőktől a rendőrség. Januárban már több baleset is volt a térségben, mert nem a látás- és útviszonyoknak felelően vezetett a sofőr.

Nagy a forgalom a párás időben is. Télen több helyen ködfoltok is gyorsan alakulhatnak ki, mindkettő nehezíti a közlekedést. A tapasztalatok szerint ilyenkor növekszik meg az anyagi káros és könnyű sérüléses balesetek száma. A nem megfelelően megválasztott sebesség az egyik legfőbb veszélyforrás, hiszen sűrű ködben nem tudhatjuk, hogy milyen akadály van előttünk, a pára pedig ráfagyhat az úttestre, ami így csúszóssá válhat. Főként a hidaknál, átereszeknél és a nagyobb kanyarokban fordul elő a baj.

„Felhívnánk a figyelmet arra, hogy ilyenkor, amikor le van fagyva az út, akkor a téli gumi sem életbiztosítás, a megváltozott út- és látási viszonyoknak megfelelően kell vezetni. Sokkal lassabban, sokkal nagyobb követési távolságot tartsunk, hogy időben meg tudjunk állni egy hirtelen fékezéskor.” – hívta fel a figyelmet Dongó Norbert a Keszthelyi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója.

Sok problémát okozhat az is, hogy nem figyelnek a közlekedők a megfelelő láthatóságra. Ez vonatkozik a gyalogosokra, kerékpárosokra, rolleresekre, motorosokra és autósokra egyaránt. Sokan használják párás, ködös időben is a nappali menetfényt, ami azonban nem elegendő. Olyan is akad, aki elfelejti felkapcsolni a fényszórót.

„Az új gépjárműveknél automatikus fényszóró bekapcsoló rendszer működik. Ez nem jelenti azt, hogy a tompított fényszóróra állítja a gépjárművünknél a fényszórókat. Ilyenkor általában a nappali menetfényre kapcsol a  gépjármű és erről azt kell tudni, hogy a nappali  menetfénynél csak elöl van világítás, hátsó világítás nincsen, és ez főleg ködös időben nagyon balesetveszélyes.”  – tette hozzá a szakember.

December végén és január első felében is volt Keszthely környékén olyan baleset, amikor az út- és látási viszonyoknak nem megfelelően közlekedtek az autósok, megcsúsztak és már nem tudtak korrigálni a sofőrök. A rendőrség továbbra is kéri, hogy legyenek körültekintőek a közlekedők. Inkább lassabban, de biztonságosabban vezessenek, hogy elkerüljék a baleseteket.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek