Díszbe öltözött Keszthely

2017. november 24. (péntek)

Legyen minden nap ünnep!

Az elmúlt napokban megkezdték Keszthely városának ünnepi díszbe öltöztetését. A Gazdasági Ellátó Szervezet munkatársai a sétálóutcát, a Főteret és a forgalmasabb utcákat is dekorálják. Az ünnepvárás idején új helyszíneken és meglepetésekkel is várják az érdeklődőket Keszthelyen.
“Boldog ünnepeket!” – hirdeti majd a felirat advent első vasárnapjától vízkeresztig. A múlt hét közepén kezdődött meg Keszthely ünnepi díszbe öltöztetése. A Gazdasági Ellátó Szervezet munkatársai végzik a feladatot, aminek köszönhetően az adventi és karácsonyi időszakban a város ismét színes fényárba borul. A világításhoz rengeteg LED-es és hagyományos fényforrást fognak felhasználni. A jól átgondolt és kulturált díszítés a környék egyik legszebb karácsonyi hangulatfénye.

A legnagyobb odafigyelést a Főtér kapja. A Polgármesteri Hivatal és a gimnázium falán is fényfüggönyök vannak, a két épület között pedig a fénymennyezetet is kialakítják – ezt részben már fel is helyezték. A sétáló utcai gömbkőriseken összesen 2 km LED-es fényfűzér áraszt majd fényt. Az utcai kandeláberekre is feltették már a karácsonyi motívumokat. A Goldmark Károly Művelődési Központ betleheme körülbelül tizenöt évig ebben a kapualjban volt megtekinthető, idén új helyre kerül.

A következő évektől a város által biztosított faház lesz az otthona a betlehemi életképnek. Így a karácsonyfa, az adventi koszorú, a vásár és a műsorok és a betlehem is egy helyen lesznek majd. Az adventi vasárnapokon tizenöt órától lesznek programok, tizenhét órakor pedig a gyertyagyújtásokra kerül sor. A negyedik vasárnapon, december huszonnegyedikén a szentmisét követően, délben gyújtják meg az utolsó gyertyát. Idén különlegesség lesz az adventi árusok különböző kupongyűjtő akciója.

A Goldmark Károly Művelődési Központ a Polgármesteri Hivatallal karöltve idén adventi programfüzetet is kiadott. Ebben, az időszak felnőtt és gyermek programjai egyaránt megtalálhatóak.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/8356/diszbe-oltozik-keszthely/

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás