Nagyvárosokat is felülmúló rendezvénykínálattal, tizennégy programhelyszínnel várta Keszthely a kultúrakedvelő közönséget Szent Iván éjjelén. Idén először a Festetics kastély is bekapcsolódott a Múzeumok Éjszakája kavalkádjába; ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a látogatók száma két és félszeresére nőtt a tavalyi rendezvényhez képest.
Tavaly 1500, idén pedig körülbelül 3800 jegy fogyott a Múzeumok Éjszakája keszthelyi rendezvényein, igaz a csatlakozó helyszínek száma is több mint duplájára emelkedett. A bőség zavarával találta magát szembe, aki a programok listáját böngészve próbálta összeállítani esti „menetrendjét”. Hagyományosan most is ingyen szállította a Dottó városnéző kisvonat a belépésre jogosító karszalag birtokosait, de sokak tettek hangulatos sétát a múzeumok között.
A Festetics kastélyban a Boombatucada dobosai adták meg az alaphangot az estéhez, ekkor már hosszú sor kígyózott a jegyekért. Este nyolctól éjfélig folyamatosan indultak látogatócsoportok a kastély termeibe, ahol tárlatvezetéssel tekinthették meg a főúri életformát bemutató állandó kiállítást. A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete barokk ruhás táncot lejtett a hátsó kertben, a Keszthelyi Musical Társulat a Rómeó és Júlia erkélyjelenetét adta elő, sötétedés után pedig tűzzsonglőrök produkciója kápráztatta el a vendégeket. Akinek ahhoz támadt kedve, hintózhatott a kastély parkjában. Barokk zene, operett előadás és kóruskoncert színesítette ki a kínálatot.
Pálinkás Róbert, a kastély igazgatója – aki stílusosan barokk ruhában fogadta a vendégeket a bejáratnál – elmondta: számítottak rá, hogy nagy lesz érdeklődés, hiszen egészen eddig az esztendőig a Festetics kastély kizárta az embereket Múzeumok Éjszakáján, soha nem kapcsolódott a programsorozathoz. A város összes múzeuma hozzájárul ahhoz, hogy komplex és színvonalas programmal kedveskedjünk a látogatóknak, de az kétségtelen, hogy a legnagyobb vonzerőt, országos ismertséget a Festetics kastély csatlakozása adta a Múzeumok Éjszakája idei keszthelyi rendezvényeinek – tette hozzá az igazgató.
(fotó: Pezzetta Umberto, Zalai Hírlap)
A kastélytól a Fő térig sétálva sokan betértek a Múzeum Zoo egzotikus hüllő- és rovarkiállítására, valamint a Rádió és Televízió Múzeumba. A sétálóutca változatos muzeális gyűjteményeire is sokan voltak kíváncsiak: nagy érdeklődés övezte a Babamúzeumot és Történelmi Panoptikumot, a Csigaparlamentet, a Giccs- és a Játékmúzeumot és az Erotikus Panoptikumot is.
A Balaton Színház Kelet kultúráját hozta el Keszthelyre; tibeti vendégek közreműködésével valódi tibeti rituálé részesei lehettek a látogatók, autentikus zenei kísérettel, majd Sári László keletkutató tartott előadást.
A Balatoni Múzeum „Hideg nyalat és spanyol tekercs” címmel a fagylalt és jégkrém történetét mutatta be időszakos kiállításán, de az új állandó tárlat, az Aranyhíd is sok látogatót vonzott. Az érdeklődők balatoni borokat kóstolhattak, a múzeumkertben íjászbemutatón vehettek részt, emellett régészeti játszóház és sok már érdekes gyerekprogram egészítette ki a kínálatot.
A Georgikon Majormúzeum kádárműhely megnyitójával készült az estére, a bor- és pálinkakóstoló mellett speciálisan erre az alkalomra főzött „varázsitalt” is mértek, látványos kísérleti fizikai előadás ámította az érdeklődőket, a kicsiket pedig kézműves gyermekfoglalkozások várták. Természetesen nem maradhatott el a hagyományos szentivánéji tűzugrás sem a múzeum udvarán.
Erre az estére szervezte újabb „night shopping” rendezvényével a Belvárosi Kereskedők Egyesülete, melyen hosszított nyitva tartással, kedvezményekkel, élőzenével és finom falatokkal csábították vásárlásra és szórakozásra az érdeklődőket a sétálóutcán.
Egy felejthetetlen éjszakára felpezsdült a város, kicsik és nagyok egyaránt találhattak nekik tetsző programot a bőséges kínálatból, és együtt szórakoztak helyiek és az ide látogató vendégek. A város és intézményei bebizonyították, hogy összefogással, közös szervezéssel, egymás támogatásával olyan páratlan, egyedülálló kínálatot tudnak nyújtani, mellyel Keszthely igazán méltó a Kultúra Magyar Városa és a Balaton fővárosa kitüntető címeire.
Kapcsolódó cikkek:
A Festetics kastély első ízben a Múzeumok Éjszakáján
Megatárlat a Balaton szerelmeseinek
A Festetics kastély kitárja kapuit a keszthelyiek előtt
VIII. Országos Kerámia és Gobelin Biennále
A majorsági miliőt idézi