Élő adás és műhelymunkák – erről szól a médiatábor

2025. augusztus 27. (szerda)

Hatodik alkalommal szervezte meg nyári médiatáborát Keszthelyen a Mária Rádió. A középiskolás fiatalok a média több területével, a rádiózással és a televíziózással is megismerkedhettek az itt töltött idő alatt. Kerekasztalbeszélgetést vezettek és az élő műsorvezetésben is kipróbálhatták magukat.

Élőben jelentkeztek be a Zenepavilon alatt kiépített mobilstúdióból a diákok a Mária Rádió adásában. 4 napon keresztül a több éve visszatérő haladó csoport, az utolsó napon pedig a kezdő csoport tagjai készíthettek telefonos interjúkat.

Kun-Szabó Gergő Győrből érkezett a táborba. Első alkalommal jelentkezett, szereti a média világát, jövőjét is ebben a hivatásban képzeli el.

„Én sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Az az igazság, hogy én már régóta eldöntöttem, hogy a média világában képzelem el a jövőmet. És annyi tapasztalatot szereztem egyrészt ezzel a reggeli interjús dologgal, másrészt a különböző műhelyekkel, hogy én úgy gondolom, hogy sokkal értékesebb emberként fogok hazamenni, mint mielőtt idejöttem volna.”

Az adás minden részlete a fiatalok kezében van. A technikát is nekik kell kezelni, beállítják a visszaszámlálót, élesítik a mikrofonokat, kiválasztják a zenéket, adásba kapcsolják a telefon túlvégén várakozó beszélgetőpartnereket. A Mária Rádió 6. éve szervezi táborát Keszthelyre, melynek mindig nagy sikere van.

„Ez egy varázslatos korosztály. Tehát itt egyik évről a másikra óriási ugrás történik a személyiség, az érzelemvilág, a szellemiség, a testi mivoltjukat illetően. És ez egy óriási alkalom arra, hogy tudjunk hatni a fiatalokra. Tehát itt nyílik az értelmük, egy újabb korszakba lépnek és ezt használjuk ki, mondjuk így. Ez a mi malmunkra hajtja a vizet. Szeretnénk a fiatalok úgy megszólítani, ami az ő érdeklődésüknek megfelelő, az ő érzelemviláguknak, az ő helyzetüknek megfelelő.” – mondta el Osvay Péter táborvezető, a Mária Rádió egyik alapítója.

A táborozók különböző műhelyeken nyerhettek bepillantást a média világába. A szakmai előadók önkéntes alapon tartották meg előadásaikat egyebek között a televíziózásról, az interjúkészítésről, a szövegalkotásról, a médiamarketingről vagy a filmelemzésről. A diákoknak interjúkat is kellett készíteniük online és személyesen egyaránt. A Mária Rádió táborának célja, hogy a jövő médiaszakembereit segítse hozzá a hivatás megszeretéséhez, valamint szakmai gárdájuk utánpótlásának kineveléséhez.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek