Előadás az olimpikonokról

2019. május 7. (kedd)

A sport mindenre megtanít, hiszen minden érzést ki lehet általa élni – mondta el N. Pál József sporttörténész Keszthelyen a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület rendezvényén. A társaság idén először szervezett olyan eseményt, melyen a sportolók sikereit méltatják. Mostani vendégük a közelmúltban is szép sikereket elért keszthelyi sportlövész, Major Veronika volt.
Emlékplakettel ajándékozta meg Major Veronikát a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesülete. A keszthelyi sportlövő kirobbanó formában van, a közelmúltban megrendezett világkupán egy ezüst- és egy bronzéremmel is gazdagodott. A februárban olimpiai kvótát szerző sportolót már tavaly is vendégül látták az egyesület tagjai, akik szerint érezhető volt, hogy oda kell figyelni a versenyző eredményeire.

„Mindenféle formát megtalálunk arra, hogy az ő hihetetlen tehetségének az érvényesítését azt továbbra is vigye, ugyanis Keszthelynek van ugyan olimpiai bajnoka. Van olimpikonja is, 14, ő is fel fog kerülni erre a táblára.” – mondta el dr. Ágh Pál elnök.

Az esemény elején dr. Iglódi Endre alelnök kérdezte Major Veronikát sikereiről, érzéseiről. A sportoló elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy jó eredményeket tud produkálni. Hozzátette, folyamatosan készül, minden hónapban van edzőtábora, melyek az olimpiához való felkészülésben nyújtanak segítséget.

„Lelkileg még nem készülök rá, hiszen mindig a következő verseny a legfontosabb, de nyilván ezekkel a versenyekkel az olimpiára készülök fel, szóval mindenképpen benne van a hétköznapjaimban, csak nem elsődleges dologként, hanem háttérként, hogy majd az lesz a végkifejlet.” – fogalmazott az olimpikon.

A találkozóra meghívást kapott N. Pál József sporttörténész is, aki a múlt sportsikereiről tájékoztatta a közönséget. Mint elmondta, nagyon fontosnak kellene lennie a sportnak mindenki életében, hiszen ez az, amiben mindent ki lehet élni.

„Nagyon kevés olyan faktora van ennek a létezésnek, ahol a szeretetnek és a gyűlöletnek, a dühnek és az örömnek, a maximális odaadásnak és az ellenféltől való megkülönböztetésnek, az identitásnak, a közösségi tudatnak ilyen fajtáját ilyen intenzíven, ilyen rendszerességgel ki lehetne élni.”

A Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület várhatóan ebben az évben még egy találkozót szervez, melyen újabb sporttal kapcsolatos sikerekről számolnak be.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6001-eloadas-az-olimpikonokrol?fbclid=IwAR1GAZkQHn_KqMVwmYyEiJZeRh9tNTEQROLBDY0XZN4bvn0L6B8Y4GhN3R0