Eseménydús szezonja volt a vízimentőknek

2019. november 15. (péntek)

Több mint 400 vízimentővel, 71 strandon volt jelen az idei nyáron a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A szezont tartalmasnak és sikeresnek értékeli a szakszolgálat. Bagyó Sándor elnök televíziónknak lemondta, még nagyobb hangsúlyt fektettek a megelőzésre. A VMSZ-t 20 éve 28-an alapították, ma már több mint ezer tagjuk van.
Idén 20 éves a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A nyáron 9 hajóval álltak készenlétben, melyből a két sürgősségi mentőhajó a nap 24 órájában riasztható volt. Szeptember végéig 268 riasztást kaptak. A strandi vízimentő szolgálat 71 kijelölt fürdőhelyen ügyelt az ott tartózkodók biztonságára.

„400 vízimentővel dolgoztunk a szezon folyamán. A vízimentő alatt értendő az orvos, a mentőtiszt, a szakápoló, a strandi vízimentő, a hajóvezető, a búvár, gyakorlatilag mindenkit magába ölelően értem ezt a létszámot” – fogalmazot Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke, aki a Keszthelyi szemmel felvételén összegezte a szezont. Bagyó Sándor elmondta, a mentési feladatok mellett több, mint 20 vízi és vízparti rendezvényt biztosítottak.Ebben a szezonban 3784 alkalommal láttak el könnyű sérültet a strandi vízimentők. Idén is történtek halálos balesetek, a szakember szerint ezek legfőbb oka a meggondolatlanság és az alkohol volt: „Idén tíz halálos áldozata van a Balatonnak, ebből kilenc a fulladásos eset és ebben is hét esetben kimutatható volt az alkohol hatása. Tehát visszavezetem az okokra a meggondolatlanságot és azt kell mondjam, hogy a prevencióban rájöttünk arra, hogy még többet kell beszélni.”

A semmit nem lehet odadobni, ez volt az egyik prevenciós kampánya a szakszolgálatnak, mellyel a mentőeszközök használatának fontosságát hangsúlyozták a vízi sporteszközökön. A Mentőöv program keretében pedig új, egységes tájékoztató táblákkal adtak fürdőzési tanácsokat, illetve ismertették a fürdőhely sajátosságait. Ehhez kapcsolódva több mint ezer prevenciós előadást tartottak a vízirendőrökkel általános- és középiskolásoknak. Folytatódott „A kezed életet menthet” nevű program, melyen a laikus újraélesztés technikáját igyekeztek minél szélesebb körben megtanítani.

„A kezünk az valóban életet menthet, nem kell hozzá egyetemi végzettség, akarni kell. Összerakom a két kezem és nyomom a mellkast. teljesen mindegy, hogy hány centit, hogyan. Nyomjuk! Valahogy nyomjuk és hívjuk a mentőt. Ez a legfontosabb” – nyomatékosította Bagyó Sándor.

Kilenc tanfolyamon 98 vízimentőt képeztek ki idén a szakszolgálatánál. A 20 éves szervezet tagsága ma meghaladja az ezer főt, akik mind az szeretnék, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6580-esemenydus-szezonja-volt-a-vizimentoknek?fbclid=IwAR1_okhO1agmuzCrQWQpu982zM6ZI67tTbhzEWvqLx5rGHPrWk0u84r0IeU