Európa-bajnok Major Veronika: magammal is kellett küzdeni

2026. március 2. (hétfő)
KesztHelyi identitás

A BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub sportolója az örményországi Jerevánban lőtte magát a kontinens csúcsára. Vera 238.8 körrel nyerte meg az egyéni viadalt, de csapatban, illetve a hétfői mix versenyszámban is aranyérmes lett 10 méter légpisztolyban. A keszthelyi sportlövő Jerevánból értékelte a vasárnapi sikereit.

Utolsó kör a döntőben. Mindössze 0,4 körrel vezet Major Veronika. Koncentráció, megfelelő légzés, majd megtölti a fegyverét a BEFAG  kiválósága és célra tart. A 10-es lövéssel sem biztos még az arany, de a szlovén csak 9,8-at lő, így Major Vera az Európa-bajnok.

„Vasárnap reggel, amikor felébredtem, akkor elhatároztam, hogy Európa-bajnok szeretnék lenni és így érkeztem meg a lőtérre. Minden tőlem telhetőt megtettem a lőállásban. Egy kicsit magammal is kellett küzdeni, vagy talán azt mondhatom, hogy legjobban magammal kellett küzdeni. De minden perce megérte és azt érzem, hogy új szintet tudtam teljesíteni a karrieremben, nemcsak az eredményre gondolok, hanem a szakmai és mentális munkára is, amit a két lőállásban, az alapversenyen és a döntőben véghez vittem” – nyilatkozta televíziónknak Major Veronika.  

Verát meglepte a döntő mezőnye, a kiemelkedő lövők mellett újoncok is lőállásban voltak, ilyen volt a végül ezüstöt szerző, mindössze 19 éves szlovén versenyző, akivel nagyon szoros csatát vívtak. Verának voltak hullámvölgyei a fináléban, de összességében kiegyensúlyozott volt. Azt mondja, volt néhány magánéleti tényező a fejében, amit nagyon nehéz volt kizárni:

„A pszichológusom nagyon sokat segített abban, hogy ezeket is meg tudjam ugrani és lépni. Ezekről a dolgokról most nem szívesen beszélnék – hiszen mint mondtam, magánéleti dolgok voltak – viszont azt gondolom, hogy ez is hasznos volt, hogy ezt is megtapasztaltam, hogy milyen mentálisan nehéz körülmények között versenyezni és nem csak a tökéletes állapot létezik. Ha őszintén elmondhatom, egy kicsit szeretem is, ha nehéz a verseny, hiszen ha könnyű lenne, akkor unalmas lenne.”

Major Veronika az egyéni mellett csapatban is aranyérmes lett 10 méteres légpisztolyban vasárnap. Ez olimpiai versenyszám, úgy ahogy a mix csapat, ahol Nagy Ákos Károllyal küzdenek hétfőn az aranyért. Ezen kívül még két versenyszámban is megméreti magát Keszthely kiválósága.

FRISSÍTÉS: 

Major Veronika és Nagy Ákos Károly fantasztikus teljesítménnyel megnyerte a légpisztoly vegyes versenyszámot az örményországi Jerevánban zajló 10 méteres Európa‑bajnokságon. Aranyérmes a magyar duó! – számolt be a Magyar Sportlövők Szövetsége. 

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

borítókép: Major Veronika Jerevánban, az egyéniben és csapatban szerzett EB aranyérmeivel (forrás: Facebook/Major Veronika)

Képek