Ma reggel a keszthelyi vasútállomás melletti úton lévő régi csárda elől szállították el az első olyan autót, ami feleslegesen foglalta eddig a parkolóhelyet. Egy augusztusi rendelet-módosításnak köszönhető, hogy közterület felügyelet intézkedhet, ha ilyet tapasztal, vagy bejelentés érkezik. Az elszállítást megelőzően több szakaszban próbálják meg elérni, hogy a tulajdonos maga intézkedjen.
Egy hosszabb ideje a parkolóhelyet foglaló autót szállít el az ezzel megbízott vállalkozó Keszthelyen. A helyi önkormányzat augusztusban módosította a rendeletét, így a jövőben eltűnnek a gazdátlan gépjárművek a parkolókból, közterületekről. A vasútállomás melletti úton lévő régi csárda előtt álló, most elszállított zöld Golfról egy helyi lakos, Kovács László Krisztián tette meg a bejelentést: „Gyakran kerestem parkolóhelyet a vasútállomás környékén és láttam, hogy itt áll egy elhagyott autó. Így gondoltam, hogy bejelentem, hogy ezzel is szebb és jobb legyen a város. A városban több helyen van ilyen autó és azok is bejelentésemre elszállításra kerülnek majd” – mondta.
Az elszállítást megelőzően ez az autó – a bejelentő szerint – évek óta foglalta ezt a helyet. Amennyiben ilyen gépjárművet a közterület-felügyelet észlel, vagy lakossági bejelentés alapján a hivatal tudomására jut, eljárást indít a tulajdonossal szemben. Először a műszaki vizsga érvényességét vizsgálják. Ha ez lejárt, felszólítás, pénzbüntetés kiszabása a következő lépés. Az ide alkalmazható rendelet alapján lehetővé vált ezeknek a gépjárműveknek az elszállítása, amennyiben a tulajdonosa azt a felszólítás és a szankciók ellenére sem teszi meg.
Szántó András, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke hozzátette: „Az augusztusi rendeletmódosítás után nyílt meg a lehetőség arra, hogy a hosszabb ideje a közterületen jogtalanul parkoló gépjárműveket elszállítsuk. Ebben az esetben is megtörtént a többszöri felszólítás, kapott többször közigazgatási bírságot is. Most nyílt meg arra lehetőség, hogy ezt az autót a KETÉH telephelyére elszállítsuk, ott 6 hónapig tároljuk és 6 hónap után lehet a bontóba elvinni vagy eladni.”
A városvezetés már több olyan autóról tud, amik gazdátlanul, feleslegesen foglalják a köztereket. A jövőben várható ennek a helyzetnek a teljes felszámolása. Amennyiben a tulajdonos az elszállítás után hat hónapig nem jelentkezik a gépjárműért, azt értékesítik, vagy hulladékelhelyezéssel megsemmisítik. Fontos tudni: érvényes műszaki vizsga megléte esetén a járművek jogszerűen parkolhatnak a közterületen.
Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió




