Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által szervezett, és a Zala Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály által koordinált népegészségügyi célú szervezett vastagbélszűrés 2026-ban is folytatódik. Az év során a szűrésre jogosult 50-70 éves korú hölgyek és urak meghívásra kerülnek.
Első ütemben Keszthely város 1-es, 2-es és 3-as számú háziorvosi körzetének érintett páciensei is kapnak meghívólevelet.
A vastagbélrák az egyik leggyakoribb daganattípus, főként az 50 év feletti korcsoportban fordul elő. Kialakulásához helytelen táplálkozás és életmód, korábban diagnosztizált polip, családi halmozódás, gyulladásos bélbetegség is hozzájárul.
A vastagbéldaganatok jól szűrhető daganatok, ezért a megelőzésének és a korai felismerésének legfontosabb eszköze a kétévenkénti, kétlépcsős szűrővizsgálat.
Első lépés – székletvérvizsgálat
Célja a kisebb intenzitású, szabad szemmel nem látható elszíneződést okozó vérzés kimutatása, mely több ok miatt is megjelenhet a székletben – aranyérbetegség, vastagbélgyulladás, származhat a gyomorból vagy a szájüregből, de utalhat daganatra is.
Az otthoni mintavételhez szükséges egységcsomag háziorvosánál vehető át.
Az eredmény lehet:
- Negatív – rejtett vér nem mutatható ki, további teendő nincs
- Nem-negatív – kimutatható a rejtett vérzés, további vizsgálat szükséges a vérzés okának kiderítéséhez
- Értékelhetetlen – újabb mintavétel szükséges
Második lépés – vastagbéltükrözés – csak nem negatív eredmény esetén!
Jelenleg még mindig a legmegbízhatóbb vizsgálat a bélbetegségek megítélésében.
Fontos, hogy nem-negatív lelet esetén akkor is el kell végeztetni a vastagbéltükrözést, ha Ön semmilyen tünetet nem tapasztal, azaz nincsen panasza!
Amennyiben az elmúlt évben kapott meghívólevelet, de a mintavételi csomagot nem vette át háziorvosától, még most is megteheti, ugyanis a meghívástól számított 20 hónapon belül lehetősége van a szűrésen való részvételre. Amennyiben meghívólevele már nincs meg, az azt helyettesítő laborkérőt háziorvosa biztosítja Önnek.
Ha nem kap meghívólevelet, nem szerepel a háziorvosi meghívási listán, vagy további információra, segítségre lenne szüksége a területi szűrési koordinátorok az alábbi elérhetőségeken állnak szíves rendelkezésére: 92/549-188; 92/549-185; 70/645-4008; 30/285-4149; szures.zala@zala.gov.hu.
AZ IDŐBEN FELISMERT BETEGSÉG ÉLETET MENTHET!
ÉLJEN A FELKÍNÁLT LEHETŐSÉGGEL!