Felújítják a keszthelyi játszótereket

2019. július 19. (péntek)

Közel 75 millió forintból, kilenc helyszínen újítanak fel vagy létesítenek új játszó- és közösségi teret Keszthelyen. Nagy Bálint alpolgármester mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Top pályázati támogatáshoz a városnak nem kell önerőt biztosítania. Várhatóan ősszel fognak elkészülni a beruházások.
A Semmelweis utcai játszótér nagyon népszerű a gyerekek és szüleik körében. Az utóbbi évben jelentős fejlesztést hajtottak itt végre. A lakossági igényeknek megfelelően új játszótornyokat, csúszdákat és padokat is elhelyeztek ide. A városvezetés további ilyen jellegű fejlesztéseket fog végrehajtani, mondta Nagy Bálint. Keszthely alpolgármestere arról számolt be, hogy a Területi Operatív Program un. CLLD pályázatán sikerrel szerepelt a város.

„Örömmel jelenthetjük be azt, hogy Keszthelyen kilenc területen fogunk tudni játszóteret, illetve közösségi teret megújítani, száz százalékos támogatási forrásból, tehát az önkormányzatnak nem kell hozzárakni önerőt. Ez nyolc meglévő játszóteret jelent, illetve a Schwarcz Dávid utcánál egy új játszóteret jelent. Ez körülbelül 75 millió forint, amiből meg tudjuk újítani ezeket a tereket és a terveink szerint reális a kivitelezés ősszel való megkezdése” – nyilatkozta Nagy Bálint.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy javarészt többtornyú várakat, mászókákat, csúszdákat, babaházakat, hintákat és homokozókat létesítenek a régiek helyére. E mellett padokat, szemeteseket helyeznek el, illetve nagy hangsúlyt fektetnek a fatelepítésekre is.

„Széles a paletta, mert a különböző játszótéri elemeken kívül fitnesz eszközöket is fogunk telepíteni. Az elképzelésünk az az volt, hogy valóban családi parkokat tudjunk létrehozni és ebben az esetben kell, hogy gondoljunk nyilván a kisgyerekekre, vagy a kicsit nagyobb gyermekekre, de a szülőkre is, hogy például amíg a gyermek megfelelő, biztonságos, jól felszerelt játszótéren tud játszani, addig a szülő ott a közelében – úgy hogy rá tudjon látni és biztonságban tudja –ő is tudjon fitnesz elemeket, vagy közösségi tér-elemeket használni” – tette hozzá az alpolgármester.

A felújítás nyolc helyen történik a Kossuth, Damjanich, Rózsa, Semmelweis, Vaszary Kolos utcákban, illetve a Vásár és IV. Béla téren, valamint a Kertvárosban. A Schwartz Dávid utcában pedig egy teljesen új játszóteret alakítanak ki. A 75 millió forintot megközelítő projekt egyik legnagyobb beruházása itt fog megtörténni.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6237-felujitjak-a-keszthelyi-jatszotereket?fbclid=IwAR3TPBdSM3EVzJ1MbRjXueZFjOqC70RfYPQzuUrf6OBaSuE455VRmc15A8E