Hazai győzelem a Festetics vágtán

2019. augusztus 19. (hétfő)

A házigazda település lovasa diadalmaskodott a Nemzeti Vágta gyenesdiási előfutamán. A Festetics futamon 8 felnőtt és ugyanennyi kishuszár versengett a felújított, egykori Festetics tréningpályán. A Helikon Kastélymúzeum és Gyenesdiás 10. éve részese a Nemzeti Vágtának. Idén összesen 16 elővágtát szerveznek, amiken 72 település szerezhet indulási jogot a budapesti döntőre.
Kiélezett és gyors tempójú előfutamokon versengtek a döntőbe jutásért a lovasok. Nyolc település versenyzője pattant nyeregbe, akik három előfutamon mérkőztek meg. A délelőtti viadalokról a házigazda Gyenesdiás, illetve a szomszédos Keszthely és Vonyarcvashegy lovasai kvalifikálták magukat. A kishuszároknál szintén nyolc település versengett. Felsőpakony, Uszod és Kővágóőrs lovasa jutott a döntőbe.

A lovak szerelmeseinek bőven akadt látnivaló a döntők előtt. A csikósok látványos bemutatót tartottak, de azt is láthatta a közönség, hogyan lehet ostor és más ösztökélő eszközök nélkül irányítani egyszerre akár hat lovat. Több száz fő kísérte figyelemmel az előfutamokat és a kísérőprogramokat.

„Szerintem valamennyire visszahozza a lovaskultúrának a szokásait és közelebb hozza azokat az embereket akik lovagolnak, illetve azokat az embereket is, akik annyira nem jártasak a lovaskultúrában, sportban és nekik is egy nagyon jó kikapcsolódás megnézni a lovakat” – vélekedett a rendezvényről Szigeti Anna.

A kora esti döntőkre már újult erővel vonulhattak fel a lovasok. A kishuszárok szélvészgyors futamát Felsőpakony indulója nyerte meg. A nagydöntőben Keszthely lovasa kapta el a legjobban a rajtot. A kiélezett küzdelem második körében Gyenesdiás feljött a második helyre, a harmadik körben pedig az élre került, amit éppen meg tudott tartani. A célvonalon csak centiméterekkel előzte meg a hazai induló Keszthely lovasát.

„Nagyon szoros volt. Keszthely és Vonyarc nagyon közel voltak, ez tényleg hajszálon múlott, hogy ezt sikerült megnyernem” – nyilatkozta a győztes Nánássy Ákos.

Mindhárom finalista továbbjutott a budapesti döntőre. Az előfutamok finisében vannak a szervezők, már csak a kecskeméti Hírös vágta és a Kaposvári futam van hátra a budapesti döntőig, ahol az egész Kárpát-medence képviselteti magát. Bendes Csaba, a Nemzeti vágta elővágta és nevezési igazgatója: „Az a cél, ahogy szoktuk mondani megvalósult, hogy a határontúli magyarság irányába hidakat építsünk. A 72-es budapesti mezőnynek már az egyharmada határontúli település, akit határontúli magyar nemzetiségű lovasok fognak képviselni.”

A Nemzeti Vágta döntőjét október 19-én és 20-án rendezik a Hősök terén.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6328-hazai-gyozelem-a-festetics-vagtan?fbclid=IwAR2uqNexZc52wOD4x-kXAwWf8VZvgQLmXzg_u3kEFB3n0EU8KuOkG9zFWhI