Idén is a Balatoni Múzeum kertjében lesz a városi ünnepség

2025. március 13. (csütörtök)

Idén is méltóképpen ünnepel Keszthely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A programsorozat már múlt vasárnap elkezdődött a Pilvax Kávéházzal, de Petőfi szellemiségét is megidézték egy előadáson. A következő napokban is számos eseményre várják az ünneplőket.

Verses-zenés programmal várták a hétvégén az érdeklődőket a Pilvax Kávéházba. A Keszthelyi Nemzeti Kör eseménye évről évre népszerűbb, már többedik alkalommal a Balatoni Múzeum adott otthont a rendezvénynek. Ugyancsak a Keszthelyi Nemzeti Kör szervezésében lesz idén is fáklyás felvonulás. A Belváros több pontján fognak megállni a résztvevők, a menet pénteken 18 órakor indul a Balaton Színháztól.

„A fáklyás felvonuláshoz a fáklyákat az intézményünk biztosítja minden évben, természetesen idén is. Március 15-én a Fő térről indul az ünnepi menet és a gyülekező. Ugyanúgy, mint az előző években megszólítjuk azokat a csoportokat, akik ilyenkor képviselni szokták magukat. Nem csak az oktatási intézmények, hanem ilyenkor itt vannak a Balatonfelvidéki Radetzky huszárok. Idén megkértük a Dámák és Gavallérokat, hogy piros-fehér-zöld ünnepi ruhában jelenjenek meg ők is és vezessék a menetet.” – mondta el Stadler Tímea Kinga a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója.

A városi ünnepség a hagyományoknak megfelelően a Balatoni Múzeum kertjében lesz. A 15 órakor kezdődő eseményen ünnepi beszédet mond Barna Dániel önkormányzati képviselő. Műsort adnak a Csány-Szendrey Általános Iskola hatodikosai, közreműködik a Helikon Kórus, a Zalai Balaton-part Koncert Fúvószenekar, a Nagyváthy Néptáncegyüttes és a 379. számú Feltámadás Cserkészcsapat.

„Szintén március 15-én a Szendrey Emlékháznál, ami aznap ingyenesen lesz látogatható megemlékeznek a 225 éve született Szendrey Ignácról, illetve a 200 éve született Petőfi Istvánról, akikről azt tudni kell, hogy az előző az apósa volt Petőfi Sándornak, Petőfi István pedig az egyedüli testvére.” – tette hozzá az igazgató.

A Szendrey Emlékház megemlékezése fél 1-kor kezdődik. A Balatoni Múzeumba szombaton délelőtt a Márciusi Ifjak elnevezésű családi napra várják az érdeklődőket.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek