Ismét minősítik a keszthelyi strandokat

2019. június 20. (csütörtök)

A vizesblokkokat is átvizsgálták a Kék Hullám Zászló minősítés bírálói. A napokban végzik ugyanis a balatoni strandok ellenőrzését a bizottságok. Kedden Keszthelyen a Városi Strandon járt egy nyolctagú küldöttség, figyelmük minden területre kiterjedt. Az eredményekről július 5-én tájékoztatják azon fürdőhelyek üzemeltetőit, melyek részt vettek a minősítésen.
A strandolók tapasztalatait kérdezik a Városi strandról. A szemle során szinte minden területre kiterjedt a bizottság figyelme. A víz és a part minősége mellett ellenőrizték a fű gondozottságát, a játszótereket, a sportolási lehetőségeket, azt, hogy mennyire szemetes a terület, valamint figyelmet szenteltek a vizesblokkokra és a parkolókra is.

A keszthelyi strandok évek óta jelentkeznek a megmérettetésre. A minősítés során tavaly a Helikon strand 3, a Libás strand 4, míg a Városi strand a maximális 5 csillagot kapta. Folyamatosan törekednek a megújulásra, a fejlesztésre, hogy még jobb eredményeket érhessenek el. Az ellenőrzést azért is tartják fontosnak az üzemeltetők, mivel olyan esetleges hibákra mutathatnak rá a bírálók, amelyek elkerülték a figyelmüket.

„Mindig van. Mindig van. Most például a kerékpáros szempontoknál kifogásolták a kerékpártárolóknak a minőségét. Javasolták, hogy egy olyat szerezzünk be helyette, amihez a vázat tudják tenni, mivel ezeknek a jelenlegi kerékpároknak a kerekei nagyon drágák.” – mondta el Csendes Antal.

A Balatoni Szövetség 2004-ben dolgozta ki a minősítő rendszert. A nyolctagú ellenőrző brigád tagjai több területről, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól, a turisztikai szövetségektől, a Kerékpáros Szövetségtől, a Nők A Balatonért Egyesülettől és a Balatoni Szövetségtől is érkeztek. Fontosnak tartják, hogy több szemszögből lássák az adott strandokat, hiszen így pontosabb képet kaphatnak a felmérés során.

„Mi azért látjuk, hogy honnan indultak ezek a balaton-parti strandok, és úgy gondoljuk, hogy ez a strand minősítés is hozzájárul ahhoz, hogy évről évre egyre jobbak. .Ennek pont az a célja, hogy felhívjuk a figyelmet a hibákra, felhívjuk a jó tulajdonságokra, illetve azokra a pozitívumokra, amit érdemes egyik strandüzemeltetőnek a másikhoz, és megnézni, hogy az miért működik jól? Mi az a plusz, amiért szívesebben mennek oda az vendégek? És nem szégyen ellesni mástól a jó példákat, és hogy ezeket beépíteni egy kis átalakítással a saját strandjára.” – ismertette Balassa Balázs.

A szövetség elnöke hozzátette, a Kék Hullám Zászló minősítésen a zalai strandok évek óta jól szerepelnek. Az eredményhirdetésre még várniuk kell a jelentkezőknek. Az átadóünnepség július 5-én lesz Balatonalmádiban.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6142-ismet-minositik-a-keszthelyi-strandokat?fbclid=IwAR2ZkkyxO-0CsSQshGD9mggkaIgenSdJrZhxOi1K_EM61OlWOIA5x1Tz1Sc