Jó ütemben halad a Foglakoztatási Paktum projekt

2019. szeptember 12. (csütörtök)

Jó ütemben halad a Kelet-Zalai Foglalkoztatási Paktum elnevezésű TOP-os projekt – hangzott el az eddig elért eredményekről szóló sajtótájékoztatón tegnap Keszthelyen. A már több mint egy éve működő projekt fő célja, hogy elősegítse a munkavállalást Keszthely és Zalaszentgrót térségében.
A TOP-os pályázat keretein belül a mikro-, kis- és középvállalkozásokat is tudják segíteni a szakemberek. A projekt kapcsán bérjellegű, mobilitás ösztönző és munkahelyteremtő támogatásokkal is élhetnek a résztvevők. A konferencián elhangzott, a munkavállalással kapcsolatban ingyenes képzéseket is tudnak kínálni, melyek munkáltatói igényeken alapulnak. Az oktatásokban a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal is együttműködnek.

„Egy kicsit kitekintettünk a szakképzés jövőjét illetően is. Átalakítások várhatók a szakmai szerkezetben. A szakképzőkben technikus képzések, technikumok jönnek majd létre a közel jövőben, illetve a szakközépiskolai képzések is átalakulnak, úgyhogy ezek átjárhatóbbá váljanak, jobban támogassák a piaci igényeket és természetesen a mostani korszerű technológiákat, technikákat és a piaci elvárásokat is.” – ismertette Böröcz Csaba.

A konferencián köszöntőt mondott Nagy Bálint a paktum irányító csoportjának elnöke. Mint elhangzott, a projekt rendben zajlik, most időarányosan 83 főnél tartanak, akit be tudtak vonni. Közülük átfedésben 40 főt segítettek álláshoz, 13 képzéséről gondoskodtak, 8-an váltak vállalkozóvá a segítségükkel, 27-en pedig munkaerőpiaci szolgáltatásban részesültek.

„A projektről azt érdemes tudni, hogy 4 konzorciumi partner dolgozik együtt. A Zala Megyei Kormányhivatal, Keszthely Város Önkormányzata, illetve a Keszthely Város Önkormányzata alá tartozó egyik Kft, a városfejlesztő, Keszthelyi Városfejlesztő Kft. És emellett negyedik konzorciumi partnerként egy civilszervezet került bevonásra, a Civil a civilekért elnevezésű szervezet, akik nagyrészt végzik a munkaerőpiaci kapcsolattartást.”

A Paktum célja, hogy 2021-ig a keszthelyi és a zalaszentgróti járásban összesen 200 ember munkavállalását tudják támogatni. Ez azért is fontos, hogy hozzájáruljanak ahhoz, hogy a térségben találhassanak munkát az álláskeresők.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6396-jo-utemben-halad-a-foglakoztatasi-paktum-projekt?fbclid=IwAR05WFmhtP_HYrtwUdDfZt3mDbLH2XCJa1NxH-3S6CqU722B5XWFg7SBLCk