Jó ütemben halad a bölcsőde építése Keszthelyen. A kivitelező a héten már kiöntheti a födémet. 2025 nyaráig kell befejezni a munkálatokat. A Schwarz Dávid és Kísérleti utca között, az egykori óvoda udvarában épülő bölcsőde 420 millió forintos pályázati támogatásból épül.
Most még állványok sorakoznak a bölcsődében. Jövő nyáron viszont már gyerekek népesítik be az épületet. A kivitelező tartja az ütemtervet. A főfalak már állnak, a födém zsaluzása megtörtént, most vasalási munkálatok zajlanak. A nyílászárók már a vállalkozó telephelyén várják, hogy a helyükre kerülhessenek. A városvezetés, a kivitelező és más illetékes szakemberek rendszeresen tartanak helyszíni egyeztetést.
Manninger Jenő polgármester: „Nagyon jó ütemben haladnak. Elmondhatjuk, hogy ez egy jól előkészített, sikeres építkezés – ezt már most lehet látni. Nagyon szűk a határidő, jövő tavasz végére már kész kell lenniük és jövőre nyáron már át is kell adni a bölcsődét. Azt látjuk, hogy tartják a határidőt. Egy ellenőrzésre jöttünk, természetesen a hivatalos műszaki bejárás is folyik, ahol az önkormányzat részéről a szakemberek ellenőrzik az építési folyamatot.”
Manninger Jenő polgármester hozzátette, lakossági igények után határozta el a városvezetés, hogy bölcsődét épít az egykori óvoda udvarában. 420 millió forintos pályázati támogatást nyert Keszthely a projektre. A 28 férőhelyes nevelési intézményben természetközeli, élhető tereket alakítanak ki. A Schwarz Dávid utca felől parkolókat létesítenek, de fedett kerékpár- és babakocsi tároló is lesz. A beruházás része az udvar, a külső környezet rendezése is.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV