Koncertet is adnak a gitártábor résztvevői

2019. augusztus 1. (csütörtök)

A zeneszeretet és a gyakorlás is célja az egyhetes gitártábornak. A keszthelyi Festetics György Zeneiskolában negyedik éve szervezik meg a tábort, melyre idén 11 diák jelentkezett. Délelőttönként közösen kamaraműveket tanulnak, délután pedig egyéni gyakorlásokra van lehetőség. A foglalkozásokon új darabokat is elsajátíthatnak a fiatalok, de a régieket is tovább gyakorolhatják. A tanult művekből két koncertet is adnak a gyerekek a héten.
Egy Bach-művet gyakorol együtt diák és tanára. Ezt a darabot a gitártáborban tanulja Ilyés-Nagy Emma, ahol különböző praktikákkal és jó tanácsokkal ellátva próbálja minél jobban játszani. A fiatal tehetség már több zenei korszak muzsikáját megismerte és elsajátította, jelenleg ez a Praeludium a kedvence. A gitározást nem most kezdte, a táborokba is szívesen jelentkezik.

„Tavaly is gitároztam, csak ott nem itt, mert Írországban voltunk, úgyhogy az kicsit más volt, de azzal együtt négy éve gitározok. És hát a táborba azért jöttem, mert szeretek gitározni.”

A gitártábort negyedik éve szervezi meg Petik Ákos gitártanár. Idén 11, 9 és 14 év közötti kisdiák jelentkezett az egyhetes gyakorlásra. Ők mindannyian a Festetics György Zeneiskola tanulói. A tábor nem a szigorú iskolai körülmények között zajlik, nyár lévén sokkal lazább a környezet. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek szívesen és mosolyogva jönnek az alkalmakra. A tábornak ez is célja, hogy még jobban megszerettesse a fiatalokkal a zenét és az is, hogy közös élményeket szerezzenek.

„Nagyon jól érezzük itt magunkat, szeretünk itt lenni a gyerekek is. Úgy néz ki, hogy délelőtt kamaraórák vannak és a kamaraórákon együtt vannak a gyerekek. Mindenkinek van saját szólama, a szólamokon belül feladatok vannak, meg kell csinálni, van, hogy kooperatív módon tanít, tehát tanulnak a gyerekek, tehát, hogy egymástól. Egymásnak mutatják.” – mondta el a tanár.

A délutáni egyéni foglalkozásokon a zenészpalánták nem csak új darabokat gyakorolhatnak, hanem régi kedvenceket is. A táborban elsajátított műveket két alkalommal fogják bemutatni a nagyközönségnek. Pénteken délben a Delden téren játszanak a gyerekek, szombaton pedig 18 órakor a Festetics György Zeneiskola koncerttermében hallgathatják meg őket az érdeklődők.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6281-koncertet-is-adnak-a-gitartabor-resztvevoi?fbclid=IwAR2m6MrayR4R-NMY9IiYonDpdYfhvUglkM0l6S9zJgwatXsp0-ebJjtOH3U