Korongozást tanultak a táborban

2019. július 29. (hétfő)

A Goldmark Károly Művelődési Központ nyári táboraira nagy az érdeklődés. De széles a választék is. A szakemberek által vezetett foglalkozásokon számtalan élményt kapnak a gyerekek. Az egy hetes korongozó táborba jártunk,ahol bepillantást nyerhettünk a kis mesterek napi munkájába.
Simon Edit keramikus a tábor vezetője. Segít a gyermekeknek az elektromos korongon,hogy sikerélmény legyen a munka vége. Az egy hetes korongozó táborban a korongozás alapjait sajátíthatják el a táborlakók. Először csak forgásszimmetrikus agyagtálkákat készítenek.

” A technikát megtanulják a gyerekek. Tehát,középre tesszük az agyagot-ebben én segítek nekik- kifúrják az agyagot,kis tálkát tudnak korongozni,felfele is mozgatjuk egy kicsit,amit egy hét alatt nem tud,az a középre tétel. Tehát ezt mindig elmondom,mintha egy hangszeren tanulnának a gyerekek,tehát ez is hosszabb idő mire ezt megtanulja.De cdsinálja a fogásokat és én segítem neki behízni középre.”-adott tájékoztatást a keramikus, fazekas népi iparművész.

Reggel kilenc órától korongoznak a tábor résztvevői. Az első napokban már alaposan megtanulták a munkafolyamatot. A nyolc éves Ádám nagyon jól érzi magát a műhelyben, szinte szakavatottként sorolja hogyan kell korongozni.

„Úgy kezdődik a munkafolyamat,hogy először gyúrunk agyagból kis golyót ott az asztalnál,utána elindítjuk a gépet,odavágjuk rá a gombócot,ide a közepére. Aztán kicsit ilyen zsemle alakúra megcsináljuk a kezünkkel,utána középre kell húzni,hogy az egyik kezünkkel húzzuk magunk felé a másikkal fogjuk a csuklónkat és úgy toljuk.”-mondta Ujlaki Ádám.

A tábor lehetősége nem csak a városban élő iskolásoknak adott. Jó választás az itt nyaralóknak is.

„Jól érzem magam itt .Debrecenből jöttem és amikor itt jártunk a Fő téren akkor láttunk egy plakátot és ez megtetszett nekünk ez a tábor és most így itt vagyunk.”- mondta debreceni kislány,Kertész Dóra.

A gyerekek az egy hét alatt több apró tárgyat is készítenek a táborban. Naponta 30 kg agyagot használnak fel. A tárgyakat kiszárítják, festik és hazavihetik nyári emlékként.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6210-korongozast-tanultak-a-taborban?fbclid=IwAR3EpyzZ81O5uKtQdsUGJJgW_iOCV7pHaTjPKVr1o0mQ1Uhd-eSao_vDytE