Egy új, középiskolákat minősítő rendszer szerint a keszthelyi Vajda János Gimnázium előkelő helyen van az ország középiskolái között. A legjobbiskola.hu portál körülbelül ezer intézmény ezerhétszáz képzési formáját rangsorolta. Készítői szerint az új rangsor alkalmas arra is, hogy városok vagy képzési formák szerint is össze lehessen hasonlítani a középiskolákat.
A hat osztályos képzés során az idén tavasszal volt az első érettségi a Vajda János Gimnáziumban. A rangsorban ez a képzési forma huszonegyedik helyezést ért el. Az angol nyelvi csoport tagja Horváth Dominik Iván, aki nagyon örül az eredménynek. „A tavalyi hat osztályos osztályban nagyon-nagyon sok barátom van, és hát azt mutatja, hogy milyen jól dolgoztak, milyen szép eredményeket értek el. Ebben szerintem nagyon-nagyon nagy szerepe van a gimnáziumnak, hiszen sok felkészítő órára van lehetőség, hogy járjunk; valamint szakköröket is tartanak” – nyilatkozta.
A keszthelyi gimnáziumban összesen négyszázötvenkettő diák tanul. A csaknem harminc fős oktatói létszám biztosítja a megfelelő tudás átadását. Kiemelkedő eredmény, hogy a hat osztályos képzésben érettségizők száz százalékának sikerült bejutnia valamilyen egyetemre.
Varga Gábor igazgatóhelyettes, történelem-német szakos tanár azt mondja: „Számomra egy különösen fontos visszajelzést jelent ez, hiszen 2012-ben indult az első hat évfolyamos képzés. Én magam is végig tanítottam ebben a hat évfolyamos képzésben. Történelmet oktattam és nagyon jó visszajelzéseink vannak – egyrészt az eredményeket tekintve, másrészt pedig a diákokat. Tehát ez pedagógiailag is nagyon komoly előnyöket jelent, a hatosztályos évfolyamunk, ami nem véletlenül ilyen magasra emelte a gimnáziumunkat az értékelésben.”
A négy osztályos képzést külön rangsorolta a minősítő rendszer: ebben harminchetedik helyre került az intézmény. A rangsor készítése során öt esztendő érettségi és kompetencia-felmérési eredményeit átlagolták. Ennek köszönhetően egy-egy jó vagy rossz év nem torzítja az eredményeket, hanem egységes képet ad az egyes középiskolák teljesítményéről. Az intézmény igazgatója, Szörényi Zoltán szerint az elért előkelő helyezések az összehangolt munka eredményei. „Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem a szülőknek, a diákoknak és a kollégáknak a munkáját, hiszen ez egy nagyon kemény, feszített munka, hogy idáig elértünk. Tíz-tizenegy évvel ezelőtt a százasban sem voltunk bent. Másrészt pedig hát töretlenül folytatódik a népszerűsége az iskolának, és reméljük, hogy ez így is marad” – bizakodik az igazgató.
Az ezernyolcszázas évek nagy költőjéről elnevezett gimnázium az elért eredménnyel közvetlenül a még nagyobb nevű iskolák mögött van. Szörényi Zoltán igazgató szerint ennél magasabb helyezést elérni csak akkor lehetne, ha kollégium is tartozna az intézményhez. Ez megteremtené a lehetőségét annak, hogy a tehetséges diákok az ország távolabbi részéről is eljöjjenek tanulni Keszthelyre.
Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9150/kozepiskolai-rangsor-elokelo-helyen-a-vajda-gimi/?fbclid=IwAR38ehAdpAJTzidg-hrvbCVyKZvHwhAGClsHx6ahi96OZUfT0QhpVqSqffo