Kultúrprogramok az őszi éjszakában

2024. szeptember 23. (hétfő)

Az őszi éjszakában is várták Keszthely múzeumjai a látogatókat. A hagyományteremtő céllal megrendezett első Múzeumok Őszi Éjszakájára számos programmal készültek az intézmények. Egyebek között erkélykoncert, rókavadászat, vagy antropológiai előadás is szerepelt a kínálatban.

A kártolást is kipróbálhatták az érdeklődők a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen. Ez az intézmény is csatlakozott a Múzeumok Őszi Éjszakájához. A hagyományos nyári rendezvény mintájára rendezték meg idén ezt Keszthelyen. A családokra külön gondoltak a szervezők, így több helyszínen külön gyermekprogramokkal is kedveskednek a látogatóknak.
Langallóval és limonádéval is várták a látogatókat. A fiatalabb korosztály kedvére vadászhatott rókákra, vagy éppen – a múzeumpedagógusok segítségével – próbálhatták ki a fonást, és a szövést. Az igazán nagy érdeklődésre számot tartó attrakció ezúttal is a klasszikus Majortörténeti Kiállítóhelyi látványosság volt.

„Itt a Majormúzeumban a Múzeumok őszi éjszakája programon – amelyet első alkalommal rendeztünk meg – különleges élményben lehetett része a látogatóknak, hiszen elindultak több hónap felújítási munkálatok után a gőzgépeink, és ezeknek a gépeknek a működését lehetett közelről megcsodálni.” – hívta fel a figyelmet Rajnai Virág Éva, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely vezetője

A Festetics kastély is több egyedi programmal igyekezett becsábítani a látogatókat. A kastély udvarán Varga Zoltán, az intézmény múzeumi menedzsere tartott történelmi ismeretekkel tarkított lovasbemutatót. Hangsúlyozta azt is, hogy miért fontosak azok a programok, amelyek több intézményt is érintenek.

„Lecsengett már a szezon, és hogy még egy kicsit felébresszük a vendégeket, az itt tartózkodó turistákat is, illetve a helybelieknek adjunk egy lehetőséget arra, hogy még egy kellemes, szép őszi estét tudjanak eltölteni, megfelelő érdekes programokkal így a kultúrát érintve, illetve olyan akciókba produkciókban legyen részük, ami egy emlékezetes estét hagy maga mögött.”

Kardos Eszter, Nagy Katinka, Kovács Szilvia, Németh Bálint és Horváth Szilárd művészek, friss repertoárral várták a belső udvarban a közönséget, ahol egy erkélykoncertben lehetett részük.

„Próbáljuk úgy összerakni a műsorainkat, hogy passzoljon az adott ünnepkörhöz, ha esetleg van ünnepkör, pünkösd, húsvét, vagy esetleg, mint most a Múzeumok Őszi Éjszakája, a törzse megmarad a műsorunknak, de veszünk új darabokat, és cseréljük úgymond a repertoárunkat,  így mindig teljesen friss műsorral érkezünk.”

A Balatoni Múzeumban a fiatalok drótékszereket, medált, gyűrűt készítettek drótból és gyöngyből. A felsőbb emeleteken betekintést nyerhettek a látogatók az intézmény néprajzi gyűjteményébe, valamint kézbe vehették a múzeum 1848-as szablyáit, jatagánját is.

Megtelt a terem Rendes Katalin „régi csontok” című előadásán, ahol többek között a különböző csontmaradványok  nemét, illetve korát meghatározó tulajdonságokról is szó esett. Németh Péter, az intézmény igazgatója szerint a Múzeumok Őszi Éjszakája fontos programpont lesz a terület kulturális életében.

„Vegyes érzéseink vannak, nyugodtan mondhatom többes számban, hiszen a kollégákkal a városban már beszéltünk, de mindenképpen azt elmondhatom, hogy jövőre meg szeretnénk újból rendezni ezt az eseményt.”

A hagyományteremtő Múzeumok Őszi Éjszakáján mintegy 1000 látogató volt kíváncsi a város magán-és közgyűjteményeire, kiállítóhelyeire.

Pelikán Péter – Keszthelyi TV

Képek