Márton-nap a Georgikonban

2018. november 13. (kedd)

Kiváló időtöltés volt a családok számára szombaton a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely. Márton napi programmal zárták az őszi program sorozatot. Szent Márton és az újbor tiszteletére játékkal, kézműves foglalkozásokkal, állatsimogatóval várták a gyerekeket.
Fiúk és lányok hagyományos fajátékokon próbáltak közösen játszani kisebb-nagyobb sikerrel. Mindent kipróbáltak Márton napon, amit találtak a Majortörténeti Kiállítóhely udvarán. Kocsikáztak, kocsit húztak, szalmában ugráltak. Tudták, hogy ezen a napon miért rendeznek programokat országszerte. Ismerték Szent Márton történetét is.

„Márton nap arról jeles, hogy volt Márton, aki elbújt a libák közé a pandúrok elől, mondhatjuk így, és a libák meg gágogtak és ezért megtalálták Mártont.” – mondta el a majorban Bognár Boróka.

A régi idők játékai nagyon népszerűek voltak, de még népszerűbbek az állatok. Szárnyasok, birkák az állatsimogatóban a hátsó udvarban. Érdeklődő kisgyermekek, de a szülők és nagyszülők is szívesen mentek a házi állatokhoz. De ha már Márton nap, akkor a libákat sem hagyták ki. A két udvar közti kapunál három termetes lúd hirdette, hogy ezen a napon bizony ők kapták a főszerepet. A programnak már hagyománya van a Georgikonban.

„Igen, Márton napon hagyomány szerint be is fejezzük a múzeumi rendezvénysort. Ez egy őszbúcsúztató nálunk. Alapvetően családi programra készültünk, a gyerekek kézműveskedhetnek, kvíz feladatok vannak és hát a jó időt kihasználva még egy kicsit játszanak itt az élménygazdaságban. A Család Iskolának nagyon köszönjük, hogy elvállalta, hogy egy kis dalos programot is biztosít itt a múzeumban. Elhozta a tanulóit.” – adott tájékoztatást a kiállítóhely vezetője, Dr. Szabóné Lázár Ibolya.

A gyerekek a felső udvarban is mindent kipróbáltak. Ostort készítettek. Faragtak, fontak. Gyertyatartót mintáztak felnőttek segítségével. A kiállított paraszti eszközökre felültek, megpróbálták hajtani őket. Mert bizony minden újdonság volt. Az egyik teremben megnézték a Lúdas Matyit. A másikban csuhé libát készítettek. A 8 éves Réka szinte önállóan alkotta meg a kicsi libát.

„Anyukámmal jöttem és csináltam botot meg libát, és a libafejhez kellett két nagy kukoricahéj, meg kettő a fejéhez vagyis a testéhez, meg kettő a szárnyához.” – mesélte a kislány.

A mozgalmas délutánról nem maradtak el a finomságok sem. A különböző növényekből készült forró tea mellé járt kemencében sült libahúsos, libatepertős langalló. Mert ahogy a mondás tartja, aki Márton napon libát nem eszik, az egész évben éhezik.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9232/marton-nap-a-georgikonban/?fbclid=IwAR2BPGAuB8ReKEfqD_1j–HlCZV08WB0dfqWzP-X4xXXf2ZKdZrjn10af4E