Megjött a csapadék, de hiányzik a fagy a földekről

2023. január 5. (csütörtök)

Szépen fejlődik az őszi vetés a földeken. A hóhiány és az átlagosnál jóval melegebb időjárás elsősorban a gazdáknak okoz fejtörést, ugyanis így kiemelten oda kell figyelni a növényvédelemre. A hótakaró az őszi búzának is fontos lenne, de a szakemberek úgy látják, fel kell készülni a fagymentes telekre.

A klímaváltozás jelentősen befolyásolja a mezőgazdaság működését. A gazdáknak száraz nyarakkal és meleg telekkel kell szembenézniük, ez egészen más gondolkodást kíván. 2022-ben minden idők egyik legaszályosabb nyarával kellett megküzdeni, ez a termésátlagokon is meglátszott. Az őszi vetés már jobb helyzetben volt, ugyanis megérkezett a csapadék, ami elősegítette a növények fejlődését.

„Az évszázad aszályát követően vártuk az őszt, és az őszi csapadék megérkeztét, ami meg is jött hál’ Istennek. Az ősz, illetve a tél folyamán feltöltődtek a talajok vízkészletei. Ez a mélyen fekvő területeken nagyon jól látszik, sőt a magasabban fekvő területeken sincsen gond a vízzel. Az őszi vetések nagyon szépen fejlődtek, viszont ami most nagyon hiányzik, az a téli hideg. Amit nagyon sokszor emlegetünk, hogy a növényeknek szüksége van, illetve a természetnek szüksége van egy téli nyugalmi periódusra, ami hideggel, esetleg hótakaróval járna.” – tájékoztatott Zsittnyán Tamás, a Georgikon Tanüzem ügyvezetője.

Az enyhe időjárás gyorsítja a növények fejlődését. A már-már tavaszias tél miatt még akár virágzás és pollenszórás is előfordulhat. A gazdálkodók már tudják, hogy ez a jelenség nem ideiglenes, fel kell készülni arra, hogy az elmúlt években tapasztalható időjárás állandósul. Ez azonban az egyébként is magas költségeket is növeli, hiszen a melegben nem pusztulnak el a kártevők, így jóval több időt, energiát és anyagi forrást kell biztosítani a növényvédelemre.

A nyáron tapasztalható aszály ellen a gazdák leginkább növénynemesítéssel tudnak védekezni, a téli, meleg időjárást azonban a technológia követi le. Problémát jelentenek a kórokozók, illetve a kártevők, ezek nem fagynak meg a hideg hiánya miatt, ezért nagyobb szükség van a növényvédelemre.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9933-megjott-a-csapadek-de-hianyzik-a-fagy-a-foldekrol

Képek