Nehéz időszakban sok újdonság

2025. július 24. (csütörtök)
KesztHelyi identitás

Megújult arculat, új csapat, műszaki fejlesztések, jubileumok – így telt ez elmúlt bő két és fél év a Goldmarkban. Az e hónapban távozó igazgató, Stadler Tímea Kinga televíziónknak azt mondta, nehéz időszakban került a vezetői posztra, de a feszített tempóban is sokat segített neki a csapata. Több nagy rendezvényt szervezett a Goldmark, idén például a KeszthelyFestet is a művelődési központ valósította meg.

2023. január 1-től lett a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója Stadler Tímea Kinga. Nehéz időszakban kezdte munkáját: a Covid és a rezsiválság miatt minden lelassult, ráadásul az intézményhez csatolták a könyvtárat és rövid ideig ők adták ki a Balatoni Krónikát.

A személyi váltások után fel kellett építeni egy új gárdát, akik olyan nagy rendezvényeket valósítottak meg, mint a Találkozások Helikonja, a KeszthelyFest, illetve a Két kultúra egy helyen, aminek keretében közösen alkottak és zenéltek a keszthelyi és székelyudvarhelyi művészek.

„Azért is új volt minden, mert egy olyan csapattal kellett dolgozni, aki nem tudta, mi volt az azelőtti rutin, nem tudta hogyan kell összeállítani esetleg a rendezvényeket. Tehát itt bejöttek az új képességek is” – nyilatkozta Stadler Tímea Kinga.

Több goldmarkos klub évfordulót ünnepelt Stadler Tímea regnálása idején: a kerámia szakkör 50, a jazz balett csoport 30, míg a társasjáték klub 10 éves lett.

2023. végén a Tourinform Iroda is a Goldmarkhoz került. Itt szintén kicserélődött a kollektíva. Egy pályázati támogatással sikerült modernizálni itt az eszközöket. Mindeközben a Goldmark arculata is megújult.

„Nagyon fontos volt a Goldmark tekintetében érzékenyen reagáljunk a különböző igényekre, ilyen volt az, hogy már a honlapunknak, az arculatunknak is meg kellett újulni. Lett egy teljesen új social media platform felületünk, a Goldmark. Azon kívül a piac diktálta és nekünk erre reagálnunk kellett szintén, hogy elindítsuk a nagyon aktív hirdetéseinket is” – fogalmazott a leköszönő igazgató.

A színházban bővítették a felnőtt—és a gyerekbérletes előadásokat. A kínálat is változott, modernebb darabok is színpadra kerültek. Ezekkel a fiatalabb generációk igényét elégítették ki. Ugyanezt követték a kültéri rendezvényeknél is. A Covid és a rezsiválság idején elmaradt fejlesztéseket igyekeztek pótolni. Nem tudtak mindenre a fenntartótól költségvetés többletet kérni, ezért bevételnövelő programokat hoztak be.

„Így lettek kicserélve a dolgozók teljesen lerobbant székei, így lett felcsiszolva a nézőtér, a színpad, a Zenepavilon így lett felújítva, a Goldmark nagyterme is fel lett csiszolva, új szőnyeg lett véve, új monitorokat, dekorációkat vettünk. A kisbuszunkat lecseréltük” – sorolta Stadler Tímea Kinga.  

Stadler Tímea közös megegyezéssel távozik a Goldmark Károly Művelődési Központ éléről. Egy békésebb, kiegyensúlyozottabb környezetre vágyik. Büszke a csapatra, akikkel partnerként, közösen kormányozták a Goldmark hajóját.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

Képek