Beküldő: Szabó Lia
A Keszthelyi 379 cserkész csapat ebben az évben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját.
A keszthelyi cserkészek azok, akik évtizedek óta ott állnak első szóra a legtöbb városi rendezvényen – legyen szó hidegről, hóról, kánikuláról vagy esőről. Ebben az évben ünneplik megalakulásuk 100. évfordulóját.
Sorfalat állnak, koszorúznak, tisztelegnek, szolgálják a várost, a közösséget és a hagyományokat az évfordulókon és jeles ünnepeken – legyen szó nemzeti megemlékezésről, koszorúzásról vagy ünnepi műsorról – mindezt teljesen önkéntesen.
A gyerekek jelenleg egy dohos, nyirkos, penészes falú egyházi épületben játszanak, cserkészkednek. A helyiséget már szülői összefogással egyszer kifestették, rendbetették, de magának az épületnek ez a része már öreg és vizesedik, a felújítás hiábavaló szélmalomharc.
Dohos, egészségtelen körülmények adottak az őrsgyűlés helyszíneként, holott ez a csapat igazi értékek mentén dolgozik. Igazán megérdemelné a cserkészet, hogy modernebb, egészségesebb körülmények között működjön.
Szánjuk ezt a keretet arra, hogy a cserkészeink más épületben, egészséges, kulturált, szép környezetben tarthassák őrsgyűléseiket, foglalkozásaikat.
Köszönjük!
