Beküldő: Dr. Tóth Gergely
A gödöllői Pedibusz (lábbusz) program egy önkéntesek által működtetett program, amely biztonságos, szervezett sétát tesz lehetővé a gyerekeknek az iskolába. Ezt a magyarországi jópéldát átvehetné Keszthely is.
Miért?
- A gyerekek felügyelet mellett érkeznek óvodába, iskolába
- A szülőket tehermentesíti
- Kevesebb kipufogógáz jut a levegőbe
- Nyugdíjasok is önkénteskedhetnek ezen a módon, társaságban, jó hangulatban, friss levegőn, sétával tölthetik idejüket
Közösségi kapcsolatokat építünk
Jelenleg Gödöllő 5 járatot üzemeltet, és új járatok indításához is segítséget nyújtanak a közösségnek. A program célja az egészséges, környezetkímélő közlekedés elősegítése a diákok számára. A „járatok” térképe a Pedibusz online felületén követhető.
Hogyan működik?
- A Pedibusz egyfajta „sétáló iskolabusz”, ahol önkéntes felnőttek kísérik a gyerekeket az iskolába gyalog
- A szülők és az önkéntesek online felületen csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, hogy segítsék a gyermekek biztonságos és élvezetes eljutását az intézménybe