KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PÁLYÁZATOT HÍRDET
a Goldmark Károly Művelődési Központ (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 28.)
igazgatói munkakörének betöltésére
A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Közművelődési intézményvezetőként feladata az intézmény és telephelyei szakszerű és törvényes működtetése, a takarékos gazdálkodás, a munkáltatói jogok gyakorlása és a döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, vagy egyéb szerződés, szabályzat nem utal más hatáskörbe. Az intézmény irányítási, ellenőrzési, munkáltatói feladatainak ellátása, alapító okirat szerinti feladat ellátása, kapcsolattartás a fenntartóval.
Tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít, Keszthely város idegenforgalmi, kulturális fejlődésének előmozdítására, tevékenyen részt vesz a nemzeti és városi ünnepek munkarendhez igazodó, méltó megszervezésében. Különös figyelmet fordít az intézményt érintő pályázati lehetőségekre, a pályázatok összeállítására, benyújtására, a nyertes pályázatokra vonatkozó elszámolási kötelezettségekre. Felügyeli az intézmény marketing tevékenységét, részt vesz a közművelődési programok, szakkörök, klubok munkájának, programjainak népszerűsítésében. Elkészíti az intézmény kommunikációs tervét, koordinálja az intézményi kommunikációt. Részt vesz az intézmény kezelésében lévő alapítványok munkájában. Tárgyal rendezvény és műsorszervezőkkel, szerződéseket és megállapodásokat köt a fenntartóval egyeztetve. Koordinálja az intézmény helyiségeinek bérbeadását.
Pályázati feltételek:
- az 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 1. melléklet 9. pontjában meghatározott felsőfokú végzettség és közművelődési szakképzettség vagy nem szakirányú felsőfokú végzettség és felsőfokú szakirányú szakképesítés,
- végzettségének, szakképzettségének vagy szakvizsgájának és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő feladatkörben legalább ötéves szakmai gyakorlatot szerzett,
- kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenységet végez,
- az EMMI rendelet 4. § (1) bekezdés szerinti államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés igazolt elvégzése (ennek hiányában annak vállalása, hogy ezt a munkakör betöltését követő két éven belül elvégzi),
- büntetlen előélet és nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,
- cselekvőképesség,
- magyar állampolgárság.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- legalább hároméves vezetői gyakorlat,
- az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek ismerete, annak szervezésében való jártasság,
- helyismeret,
- a turizmusban igazolt jártasság.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
-
- részletes szakmai önéletrajz,
- a feltételként előírt felsőfokú végzettséget és közművelődési szakképzettséget vagy a nem szakirányú felsőfokú végzettséget és felsőfokú szakirányú szakképesítést tanúsító okiratok másolata,
- végzettségének, szakképzettségének vagy szakvizsgájának és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő feladatkörben legalább ötéves szakmai gyakorlatról szóló igazolás(ok) másolata,
- kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenység végzéséről igazolás(ok) becsatolása,
- az intézmény vezetésére vonatkozó, szakmai helyzetelemzésre épülő, fejlesztési elképzeléseket is tartalmazó részletes szakmai és vezetési program,
- igazolás a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 4. § (1) bekezdés szerinti államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés elvégzéséről vagy nyilatkozat arról, hogy a vezetői munkakör betöltését követő két éven belül a képzésen részt vesz vagy igazolás a képzés elvégzésének kötelezettsége alóli mentességről a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 4. § (2) bekezdés alapján,
- három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza a büntetlen előéletet és hogy nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt (vagy az arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte),
- nyilatkozatok:
- a havi bruttó bérigény megjelöléséről,
- arról, hogy pályázatának nyílt vagy zárt ülésen történő megtárgyalását kéri,
- arról, hogy hozzájárul a pályázati anyagban foglalt személyes adatok pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez,
- arról, hogy hozzájárul, hogy a pályázati anyagot a véleményezésre jogosultak megismerjék,
- arról, hogy vele szemben a hatályos Mt. 211. § alapján a vezető tisztségviselőkre vonatkozóan nem áll fenn összeférhetetlenségi és kizáró ok,
- arról, hogy nem áll fenn esetében a hatályos egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 3. § (3) bekezdés e) pontja szerinti tilalom,
- arról, hogy nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt.
A beosztás betölthetőségének időpontja: 2025. szeptember 1.
A munkaviszony időtartama: határozott, 2025. szeptember 1. napjától 2030. augusztus 31. napjáig napjáig szól. Az intézménynél újonnan létesített jogviszony esetén a munkaszerződés megkötése az Mt. 45. § (5) bekezdése alapján 3 hónap próbaidő kikötésével történik.
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő (munkarendje kötetlen).
A munkavégzés helye: 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 28.
Munkabér: a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján, a felek közötti megegyezés szerint, egyéb juttatások az intézmény belső szabályzatai szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. július 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Gábor Hajnalka jegyző nyújt a 06-83-505-538-as telefonszámon.
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága, valamint az Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság tagjaiból álló, a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 6. § (1) bekezdésében megjelölt tagokkal bővített szakmai bizottság véleményezi.
A megbízásról a pályázatok testületi elbírálást megelőző bizottsági véleményezését követően Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete dönt, fenntartva a jogot arra, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa, illetve amennyiben a benyújtott pályázat a pályázati kiírásban meghatározott pályázati feltételeknek nem felel meg, a kiíró érvénytelennek tekinti, annak bizottsági véleményezésétől eltekint.
A pályázat elbírálásának határideje:
A véleményezési határidő lejártát követő első képviselő-testületi ülés.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázatot személyesen vagy postai úton Keszthely Város Polgármestere címére (8360 Keszthely, Fő tér 1.) kell benyújtani, „Goldmark igazgató” megjegyzés borítékon történő feltüntetésével.