Piknik a Festetics-majorságban

2025. június 18. (szerda)
KesztHelyi identitás

A Keszthelyi Nemzeti Kör Egyesület megtartotta hagyományos évzáróját. Szentmisével és koszorúzással emlékeztek a Reischl családra hétfőn este. Kedden a Fenékpusztai Festetics –major és Kastély kiállítását tekintették meg és az Egry iskola diákjait látták vendégül.

A Reischl Imre utcában, emlékeztek meg a Keszthelyi Nemzeti Kör  Egyesület tagjai a Reischl családról, akik Keszthely fellendülésében a Festeticsek mellett vállaltak kiemelkedő szerepet. Megkoszorúzták az egykori városbíró, Keszthely kulturális életének mecénása, Reischl Imre emléktábláját. „Minden évben szervezünk egy megemlékező szentmisét a Karmelita bazilikában, amelyben hálát adunk a Reischl család örökségéért, amit ránk hagytak, hiszen mintegy 100 évig töltötték be a polgármesteri tisztséget és sok maradandó emléket állítottak városunkban. Az első évben a temetőben sétáltunk megemlékezve az ottani sírhelyeknél, aztán egy városi séta következett, ahol azokat az épületeket látogattuk meg ahol ők munkálkodtak vagy az ő idejük alatt épült, mint pl. a postapalota vagy a Karmelita Bazilika, a Szigetfürdő. Az elmúlt évben egy konferenciát rendeztünk, ahol szintén a munkásságukról és a családról beszélgettünk.”- adott tájékoztatást Vozár Péterné a Keszthelyi Nemzeti Kör Egyesület elnöke.

Ez már Fenékpuszta, a Festetics-majorság, ahová az Egry József Általános Iskola hatvan diákja érkezett a nemzeti körösök meghívására. Az iskola tanulói gyakran részt vettek év közben is a Nemzeti Kör programjain. A gyerekek tanáraikkal együtt megtekintették a kiállításokat. Megismerhették a lótenyésztés egykori fellegvárának történetét és a Festeticsek életét. Számos érdekesség várta őket.”Én most először vagyok itt Fenékpusztán és nagyon jól érzem itt magam. Először mentünk a gróf úrnak a szobájába, utána megnéztünk egy füstöskonyhát, ilyen kis múzeumszerű az egész. Egy csomó interaktív feladat van. Utána elmentünk a borjúistállóba.”- nyilatkozott Márkó-Horváth Gerda.

A lovas istálló sem maradt ki a látnivalókból. A gyerekek a lóversenypályákat is megismerhették. Megtudhatták, hogyan mérlegelték verseny előtt a lovakat, kipróbáltak egy képzeletbeli versenyt. Erőt próbáló feladat is kaptak.A kialakított versenypályán lóra pattantak és versenyeztek. Az osztálytársak a lelátóról szurkoltak a zsokéknak. Az izgalmak után újabb meglepetésben volt részük. 200 darab palacsinta várta őket a szabadban. Igazi piknik hangulat volt. Megbeszélték, kinek milyen újdonság tetszett.”Legjobban mikor a tojásokban ott foroghattunk egy ilyen körhintaszerű. Az tetszett a legjobban. Meg persze a végén a palacsinta evés.”- mondta Stubán Zoltán tanuló.

A vendéglátók arról is gondoskodtak, hogy az igazi piknikhangulat mellett minél több élményben legyen részük az iskolásoknak. Játékos sportversenyt is szerveztek. Volt kötélhúzás, kidobó játék. De megismerhették a Fenékpuszta területén található római erőd történetét is. Nagy élmény volt a lovaskocsizás is az egykori Festetics birtokon.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

Képek