Projektzárót tartott az Összefogás Keszthelyért Egyesület

2022. szeptember 6. (kedd)

Projektzárót tartott az Összefogás Keszthelyért Egyesület a Helikon Kastélymúzeum Velencei Tükörtermében. Négyszáz millió forintot költhettek el az elmúlt években kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére és helyi közösségszervezésre Keszthelyen, a helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva.

2017-ben nyert egy TOP-os pályázaton az Összefogás Keszthelyért Egyesület. A négyszáz millió forintot helyi identitáserősítő programokra, játszóterek és közösségi terek fejlesztésére fordították. Az egyesületen belül a városban aktív civil szervezetek, alapítványok, a gazdasági élet szereplői, Keszthely Város Önkormányzata és a Helikon Kastélymúzeum vett részt a projekt megvalósításán.

Pálinkás Róbert – igazgató, Helikon Kastélymúzeum: „Körülbelül hatvanmillió forintot költöttünk el a stratégia, illetve az egész pályázati rendszernek a működtetésére. Itt összességében öt éves működtetésről beszélünk. Ezen kívül különböző pályázatokat írtunk ki, amely pályázatok keretében megújultak a városi játszóterek, megújultak olyan kisközösségi terek, ahol a Keszthely városában működő lokális szervezeteknek a különböző székhelyei vannak. Illetve a városban valamivel több mint, húsz különböző programot tudtunk támogatni. A mai napon is működik például a Verkli Fesztivál, illetve itt Keszthelyen a Kastélyban a Régmúlt Idők Lovas Fesztiválja.”

A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete 7,5 millió forintot nyert el rendezvények szervezésére a pályázaton.

Dévényiné Balogh Gyöngyi – elnök, Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete: „Mi is pályáztunk a 2021-es, 2022-es városi farsang, városi karnevál megrendezésére. És hát sikerült is ez a 24 hónapos pályázat, ezt a két nagy rendezvényt megtudtuk csinálni.”

A projektben sok feladatot látott el Keszthely Város Önkormányzata, intézményei, és cégei.

Vozár Péterné – alpolgármester, Keszthely: “Nagy öröm visszatekinteni erre az elmúlt időszakra, hiszen nagyon sokat dolgoztunk ezért, hogy ez létrejöjjön. És érdemes és szép alkalom a visszatekintésre, hogy milyen megpróbáltatások, feladatok voltak, amelyeken átjutottunk. ”

Folyamatban lévő projektek még az Ugrifüles Szabadidőpark fejlesztése Keszthely-Kertvárosban és az Erzsébet Liget közösségi park- és tér kialakítása.

https://tvkeszthely.hu/hirek/9515-projektzarot-tartott-az-osszefogas-keszthelyert-egyesulet