Két általános, két középiskolás és egy vendégcsapat mérte össze elsősegélynyújtó tudását Zalaegerszegen. Az 52. Országos Elsősegélynyújtó Verseny zalai döntőjén keszthelyi és nagykanizsai fiatalok adhattak számot rátermettségükről. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is remekeltek a Vajda János Gimnázium tanulói.
Orrtörés, szúrt seb, vénás vérzés és bokaficam. Egy féltékenységi jelenet történésébe csöppentek azok a biológia tagozatos keszthelyi diákok, akik megmérettetik magukat egészségügyből.
„Annyira megszerettük ezt az egész légkört, meg az egész hangulatát ezeknek a versenyeknek, azt az izgalmat, ami elfog minket, amikor bemegyünk a kárhelyre, meg az a megnyugvás, hogy tényleg tudnánk segíteni élőben is ezeknek az embereknek. Ez egy olyan jó érzés, hogy emiatt mindig visszajárunk, még vendégcsapatként is” – nyilatkozta Varga Dorottya keszthelyi gimnazista.
A Vajda Gimnázium INKU-Bátorok nevű csapata vendégszerepelt a versenyen, ők tavaly országos második helyezést értek el. A verseny szabályzata szerint így részt vehettek az idei vármegyei döntőn, értékelték is a teljesítményüket, de tét nélkül. A szituációkat ezúttal is az iskolai élethez igazították a szervezők, hiszen ezek a balesetek bármikor előfordulhatnak a fiatalok körében.
Preisz Péter vármegyei elsősegélynyújtó koordinátor: „Van olyan helyszínünk, ahol újraélesztés zajlik az egyik mosdóban. Ott szintén marószeres sérülés van. Két vegyszert öntöttek össze, klórgáz fejlődött, és ennek a sérültjeit kell ellátni. Ide érkezik majd egy anyuka, aki a gyermekét keresi. Ő vak, illetve gyengénlátó, őt is el kell látni, illetve kommunikálni kell vele. Neki eleredt az orra vére, mert sokat fújta, ugyanis allergiás, illetve ott van még egy cukorbeteg sérült is.”
Hat feladat várt az ötfős csapatokra. Az elméleti kihívások mellett a gyakorlatban négy baleseti helyszínen kellett helytállni. Az elsősegélynyújtás szakszerűségét az Országos Mentőszolgálat munkatársai értékelték.
Szukics János vezető mentőtiszt: „Ez objektíven, előre meghatározott paraméterek alapján történik. Mindenféle szubjektivitást és egyebet kizárva ezáltal. Nem is ismerjük a csapatokat, névtelenül, sorszámmal szerepelnek, minél inkább törekszünk arra, hogy objektíven történjen a csapatoknak az értékelése.”
A gyermek és ifjúsági kategóriában is a Vajda János Gimnázium csapatai diadalmaskodtak. Bertáné Kövesdi Gabriella tanítványai 2024. szeptember 13-15-én Kecskeméten, az országos döntőben képviselik Zalát.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
forrás: Zalaegerszegi TV