Sétáltak az egészségért

2024. február 22. (csütörtök)

A Séta az egészségért programmal csatlakozott a magyar parasport napjához a Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület. 260-an sétáltak ma délelőtt a nyugati városrészben. Az egyórás esemény célja az érzékenyítés volt: egészségesek és mozgássérültek együtt sétáltak.

A parasport napján óvodások, diákok, tanárok, mozgáskorlátozottak indultak közös sétára a Gagarin utcában. Mindannyian a Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület felhívásához csatlakoztak.

„Szerintünk ez egy hasznos ötlet, hogy létrehozták ezt az eseményt azok számára, aki a mozgás terén hátrányosabb helyzetben vannak.  – Ezáltal nem érezhetik magukat annyira kívülállónak, illetve ők is részesülhetnek a sport által nyújtott élményekben” – nyilatkozta Holdosi Fruzsina és Papp Antónia. 

Ahogy minden mozgásforma, úgy a séta is jót tesz az agynak, a csontoknak, védi a szívünket, növeli a tüdőkapacitást. Kortól, nemtől és egészségi állapottól függetlenül szinte mindenki sétálhat egyedül, vagy segítséggel. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének ajánlása szerint a mozgás egészségvédő hatásai heti 150 perc közepesen intenzív, dinamikus mozgással már elérhetőek, amit akár a mindennapos tempós gyaloglással is teljesíthetünk.

Az Országgyűlés 2017-ben nyilvánította február 22-t a magyar parasport napjává.  A KESOTE azóta csatlakozik a kezdeményezéshez. Kiemelt cél a szemléletformálás.

„Mi attól fogva – Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület – kapcsolódtunk a rendezéshez. A séta az egészségért programunkon kívül voltak érzékenyítő órák, óvodákban, iskolákban bemutattuk a napi életünket, a különböző segédeszközök használatát” – mondta televíziónknak Nemes Klára, a KESOTE Mozgáskorlátozottak Szakosztályának vezetője.

A KESOTE programját Keszthely Város Önkormányzata támogatta. Az eseményhez Gagarin utcai Tagóvoda, a Közgáz és az Asbóth iskola örömmel csatlakozott. A keszthelyi Lissé Édességgyár jóvoltából minden résztvevő kókusz rudat kapott ajándékba.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

Képek