Strandpartival búcsúztatták a nyarat a Kutyás Parkban

2022. szeptember 6. (kedd)

A nyarat búcsúztatta a Kicsi Falka a Keszthelyi Kutyás park és Piknikkertben. A kutyás közösség nem csak egy jó hangulatú programra várta az érdeklődőket, hanem szem előtt tartották a jótékonyságot is, így gyűjtést is szerveztek. Emellett játékokkal, élményelemekkel szórakoztatták a két- és négylábúakat.

Nagy sláger volt a labda a kutyás parkban. Az ebek egymással versengve szaladgáltak az eldobott játékért. A helyszín nagyon népszerű a gazdik körében, a nyári szezonban az ország minden pontjáról és külföldről is érkeztek ide vendégek. A strandon azonban folyamatosan vannak programok, amelyekre várják a kutyákat és gazdáikat.

„Felsőszentmártonból jöttünk, a Délvidékről, és a jótékonysági kutyatalálkozóra jöttünk, hogy minél több adományt lehessen összegyűjteni. Két kutyánkkal érkeztünk a négyből, az egyikőjük Helsinki, a másik éppen valahol játszik.” – mondta egy résztvevő, Horváth-Kosz Alexandra.

A Kicsi Falka rendszeresen szervez különféle programokat. Nyáron a strandolásé és a boroké a főszerep, ősztől pedig kutyás túrákat rendeznek. Szívükön viselik a jótékonyságot is. Éppen ezért a keszthelyi strandpartin a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpontnak gyűjtöttek.

„Nagyon jó a hangulat, nagyon sok kutyus gyűlt össze és reméljük, hogy délután még többen fognak érkezni. A kutyák nagyon szeretnek a strandon bandázni, mert itt sok különböző személyiségű kutyussal ismerkedhetnek meg és játszhatnak. Ez nagyon jót tesz a szocializációjuknak.” – tájékoztatott Hornyák Alexandra, a Kicsi Falka egyik szervezője.

Voltak olyan vendégek is a strandon, akik kihasználták a jó időt, és megmártóztak kutyáikkal a Balatonban. A legtöbb eb nagyon élvezi a szabad fürdés lehetőségét, szívesen szaladnak a labda után a vízbe. Megnyitása után a kutyás strand gyorsan népszerűvé vált. Mivel a Balatonban kevés helyen van lehetőség a négylábúakkal együtt fürdeni, sok gazdi választja Keszthelyt nyaralása helyszínének.

„Szerintem egy nagyon jó szezont zárhattunk 2022-ben is. Én azt gondolom, hogy legalább annyian voltak, mint a tavalyi szezonban. Az ország minden pontjáról jöttek ismét, tehát nem csak a helyi vagy a régió kutyásait tudtuk megszólítani, hanem az egész ország kutyásait ide tudtuk vonzani.” – emelte ki Sziládi-Kovács Tibor, a Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert üzemeltetője.

A kutyás park a nyár elmúltával sem zár be teljesen, hétvégén továbbra is fogadja a vendégeket. Programokat is szerveznek, mopsz, bulldog és border collie találkozó is lesz a következő hetekben.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9536-strandpartival-bucsuztattak-a-nyarat-a-kutyas-parkban