Szerteágazó munkát végez a Vöröskereszt

2025. június 17. (kedd)
KesztHelyi identitás

Tisztújító gyűlést tartott a Magyar Vöröskereszt Keszthelyi Területi Vezetősége. A pénteki eseményen az elmúlt év eredményeiről is beszámoltak. A szervezet munkássága rendkívül szerteágazó. A véradástól kezdve, az idősek és a rászorulók segítésén túl az ifjúságnevelésig sokat tesznek a térségért.

A Magyar Vöröskereszt Keszthelyi Területi Szervezete  évek óta országos szinten is a legtöbb véradót tudja mozgósítani. 110% felett végeznek minden évben. Ehhez nem csak a donorok segítőkészsége, hanem a véradások szervezése, az önkéntes toborzó, Ulveczky Menyhértné odaadó munkássága is hozzájárul.

A szervezet által 12 éve működik a térség nyugdíjas klubjait tömörítő Aranykorúak Társasága. Ennek keretében évente 4-5 alkalommal szerveznek a szépkorúaknak nagyszabású rendezvényeket, ahol közösen kapcsolódhatnak ki, teret kapnak a szereplésre, a barátkozásra.

Adományokkal látják el a rászorulókat. Élelmiszert és ruhát is osztanak, de a felajánlott bútorokat, gyógyászati segédeszközöket, gyermekjátékokat is kiosztják azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

A keszthelyi vezetőségnek 5 évente kell tisztújító és küldött választó gyűlést tartani. A környékbeli települések vezetői ismét bizalmat szavaztak Balázsy Mária Évának, így folytathatja elnöki tevékenységét. A három vezetőségi tagot is megválasztották.

„Bertáné Kövesdi Gabriellát, aki a Vajda Gimnáziumnak a tanára és az ifjúsági elsősegélynyújtás, valamint a humanitárius elsősegély tevékenységnek az élenjáró és felelőse is. Rajta kívül Csepregi Máriát, ő a Zalavári Vöröskeresztes alapszervezetnek a vezetője és egyben a hévízi általános iskola igazgatója is. Így ő is az ifjúsági részt, a gyermekekkel való kapcsolatot is képviseli, természetesen a felnőtt tagok mellett. És harmadikként Koller Csabáné, ő pedig a zalaapáti, immáron 110 éves múlttal rendelkező Vöröskeresztes alapszervezetnek a vezetője.”

A Zala Vármegyei küldöttségi tagoknak Koller Csabánét és Kiss Józsefnét kérték fel. A szervezet nagyon fontosnak tartja, hogy ne csökkenjen az alapszervezetek létszáma. Ezért mindent meg is tesznek.

„Nagy öröm számunkra, hogy nálunk egy új szervezet alakult ebben az 5 évben. Hévízen Péterné Bakos Marianna, egy kiváló közéleti személyiség vezetésével, nagy taglétszámmal, közel 30-as taglétszámmal és nagyon aktív tevékenységgel. Emellett, mint ahogy említettem, nagyon nagy hangsúlyt fektetünk az ifjúsági vöröskeresztes tevékenységre.” – tette hozzá az elnök.

A szervezetnek már új tervei is vannak. Ebben az évben szeretnék elindítani a szenior akadémiát. Ezen belül a résztvevők lelkileg felkészülhetnek az időskor sajátosságaira, és megismerkedhetnek a gyógynövények mindennapi hasznosításával is.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek