Szinnyei-díjas Pappné Beke Judit

2019. augusztus 23. (péntek)

A könyvtáros szakma legmagasabb elismerését, a Szinnyei-díjat vehette át Pappné Beke Judit, a Fejér György Városi Könyvtár igazgatója. A díjat augusztus 20-a alkalmából adták át a Pesti Vigadóban. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik hosszú időn át végeztek kiemelkedő munkát könyvtári szakterületen.
Pappné Beke Judit Nagykanizsán született, gimnáziumi tanulmányait azonban már Keszthelyen végezte. 1980 óta dolgozik könyvtárosként, kezdetben a Fejér György Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában, majd az olvasószolgálaton. 2005 óta igazgatja a keszthelyi intézményt. Számos író-olvasó találkozó, kiállítás és más rendezvény fűződik a nevéhez. A Fejér György Városi Könyvtár elsőként lett minősített könyvtár a megyében, de az intézmény munkatársai kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 50. jubileumi találkozójának megszervezésében is.

„Ez a legnagyobb szakmai elismerése a mi szakmánknak, a könyvtárosoknak. Én azt gondolom, hogy azt a 40 év munkáját, amiből én 39 évet a könyvtárban töltöttem és egy helyen töltöttem, annak a szakmai elismerése ez. Azok a civil szervezetek, azok az intézmények, azok az együttműködő partnerek, és elsősorban a kollégáimnak köszönhetően azok az eredmények, amelyeket elértünk a vezetésem alatt, amely 15 év volt ebből a 39-ből, én azt gondolom, hogy ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy én ezt megkaphattam.” – mondta a Szinnyei József-díj tulajdonosa.

A Szinnyei József-díjat először 1992-ben osztották ki. Az elismerést 2013-tól évente 4 személy veheti át. A keszthelyi könyvtár igazgatóját a Magyar Könyvtárosok Egyesülete terjesztette fel az elismerésre. A díj a Fejér György Városi Könyvtár és Keszthely hírnevét is öregbíti.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6336-szinnyeidijas-pappne-beke-judit?fbclid=IwAR3CFq-MluA_f_ZyiXnaDLs3kasYWu2tg6p0yZ9dtHAwV-xizSqtDX2Hk3I