Új tagok a Da Bibere Zalai Borlovagrendben

2023. december 19. (kedd)

Két új tagot avatott a Da Bibere Zalai Borlovagrend. A szervezet a hétvégén tartott közgyűlést, ahol ünnepélyes keretek között fogadták maguk közé a jelentkezőket. A résztvevők előadást hallgathattak a Keszthely környéki szőlőbirtokok történetéről, Dr. Brazsil József elnök-nagymester pedig az idei év tapasztalatairól számolt be.

A két új jelöltnek vizsgáznia kellett a tagtársak előtt. Az első feladat az volt, hogy különböző, a borászathoz kapcsolódó tárgyakat kellett felismerniük és azok funkcióját bemutatniuk. Ezt követően a borrend zászlós borát, a cserszegi fűszerest kellett vakkóstolással kiválasztaniuk. A szervezethez tartozni kiváltság, ezért több feltételnek is meg kell felelni a tagsághoz.

„Hatalmas megtiszteltetés ez számomra és a családom számára is. Régóta – lehet azt mondani, hogy régóta – foglalkozunk már szőlészettel, borkészítéssel, és úgy éreztük, hogy most már eljött az az idő, hogy egy kicsit még jobban bele tudjunk folyni ebbe a szakmába. Anyai teendőimet egy kicsit már könnyebben tudom kezelni, három gyermekem van, a legkisebbik most két éves. Már ő is nagyobb lett, a többiek is már nagyobbacskák és jobban bele tudunk folyni a férjemmel együtt ebbe a közösségbe.” – mondta az egyik új tag, Hege Hemrietta.

A borlovagrend nem csak rendes, hanem tiszteletbeli tagot is avatott. Horvát Boján a szlovéniai borlovagrend vezető tisztségviselője, de hosszú ideje jó a kapcsolat a zalaiakkal. Az együttműködés szorosabbra fűzése érdekében döntött úgy, hogy kéri felvételét a szervezetbe, hiszen mindannyian egy célért dolgoznak: a bor és a kulturált borfogyasztás népszerűsítéséért.

„A szlovéniai borlovagok összeköttetésével a zalai borlovagrenddel jó összeköttetésünk van. Egymás közt közreműködünk, találkozunk, a bor kultúráját Szlovéniában és Magyarországon így képviseljük.” – tette hozzá a tiszteletbeli tag, Horvát Boján.

Dr. Müller Róbert korabeli borcímkék segítségével mutatta be a Festeticsek szőlőbirtokának területét és annak fejlődését. Dr. Brazsil József, a lovagrend elnök-nagymestere arról beszélt, a 2023-as év nem volt a legsikeresebb a szervezet és a szőlőtermés szempontjából sem. Ugyanakkor hozzátette, nagy öröm, hogy időről időre tudnak bővülni, és vannak jószándékú emberek, akik támogatják a lovagrendet.

„Alapjában véve 80-100 fő nekünk folyamatosan a célunk. Mi az emberanyagra – ha úgy vesszük – a tagtársainknál inkább azt nézzük, hogy ki az, aki szeretne tenni ezért a 23 éves borlovagrendért. Most egy szlovén külsős, tehát tiszteletbeli tagunk, és egy nagyon csinos fiatal hölgy, aki tényleg tenni vágyó, tenni akaró.” – tájékoztatott Dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere.

A borlovagrend ünnepi közgyűlésén felléptek a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar tagjai, akik több részletben örvendeztették meg az egybegyűlteket a muzsikájukkal.

Regman Karola – Keszthelyi TV

Képek