Újdonságok a burgonyakutatásban

2022. július 4. (hétfő)

A legújabb eszközökkel és kutatási technológiákkal ismerkedhettek meg a burgonya fajtabemutató résztvevői. Az eseményt 20. alkalommal szervezte meg a keszthelyi Burgonyakutató Állomás. A programon egy nagyszabású pályázat részeredményeiről is beszámoltak és a várható termést is értékelték.

A bemutatón nem gyomirtóval, hanem vízzel töltötték fel a drónt. Az eszköz a permetezésben tesz jó szolgálatot a gazdáknak. A termelők így hatékonyan és gyorsan tudják kijuttatni a vegyszereket a földekre. Az agráriumban folyamatos a fejlődés, újabb technológiák és újabb fajták kerülnek piacra. Ez utóbbiakra a megváltozott időjárási körülmények miatt kiemelten szükség van. A keszthelyi intézet részt vesz egy nemzetközi kutatásban, ahol biogazdálkodásra alkalmas, rezisztens burgonyákat fejlesztenek.

„Azért vagyunk bent ebben a pályázatban, mert itt egy 60 éves rezisztencia nemesítési program van, és az ökológiai gazdálkodásnak egyik legalapvetőbb feltétele az, hogy olyan fajtákat termesszünk, amelyek erre a célra alkalmasak is. A burgonyatermesztésben kimondottan rezisztens fajtákra van szükség ahhoz, hogy bio termesztési körülmények között ne kelljen olyan vegyszereket használni, amiket egyébként a hagyományos termesztésben igenis kell. Ehhez rezisztens fajták kellenek, és nálunk egy 60 éves rezisztencia fejlesztési program eredményeként vannak is olyan fajtáink, amelyeket tudunk ajánlani a burgonyatermesztők számára.” – tájékoztatott Polgár Zsolt, a Burgonyakutató Állomás vezetője.

A pályázaton 64 fajtát hasonlítanak össze, jelenleg a szlovén és a lengyel mellett a hazai vetőburgonya bizonyul a legjobbnak. Örülhetnek a hazai gazdák is, hiszen a Georgikonon idén egy erős jó termést várnak. Ugyan az elmúlt hetekben tapasztalt szárazság nem tesz jót a növénynek, tavasszal elegendő csapadékot kaptak ahhoz, hogy fejlődjenek. Több földön már el kellett végezni a szártalanítást, a gumók ugyanis elérték a megfelelő méretet. A szakemberek most a csapadékra várnak, hogy betakaríthassák a növényt.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9309-ujdonsagok-a-burgonyakutatasban