Csütörtökön tartotta utolsó soros ülését a jelenlegi keszthelyi képviselő-testület. Díszpolgári cím adományozása, a szolgálati lakások építése és a téli hó- és síkosságmentesítés is napirendre került. Az új testület október 4-én alakul meg. Manninger Jenő polgármester azt mondta, nyugodt szívvel adják át a városvezetést.
Major Veronika a párizsi olimpiám bronzérmet szerezett. Többen fogalmazták meg a javaslatot, hogy a keszthelyi sportlövőt a város által adományozható legmagasabb elismeréssel, díszpolgári címmel tüntessék ki. Ez is napirendre került a testületi ülésen.
„Ehhez rendeletet kellett módosítanunk, mert normál menetben évente egyszer lehet adományozni a címet és ez már megtörtént. Rendeletet módosítottunk, amely kivételes esetben lehetővé teszi, hogy ilyen formában, díszpolgári címmel is elismerjük eddigi tevékenységét. Ezt a testület jóváhagyta, a díszpolgári cím átadására a jövő héten fog sor kerülni” – fogalmazott Manninger Jenő.
A képviselők döntöttek arról is, hogy az önkormányzat által eddig biztosított bérlakást továbbra is, hosszabb távon használhatja Major Veronika. A város pályázati támogatást nyert 11 szolgálati lakás építésére. A megfelelő ütemezés miatt forrást biztosított a testület, hogy megkezdődjenek a bontási munkálatok a leendő lakások helyszínén.
„A Kísérleti utcai volt óvoda helyén épülnek a szolgálati lakások, ott még van, amit el kell bontani, erre a bontási munkálatra történik ajánlatkérés. Ezt elkezdtük, az ehhez szükséges fedezet biztosításához kellett a testületnek biztosítani a lakásalapból az erre való pénzt, de egyébként itt is a döntést azt minden bizonnyal már az új testület fogja meghozni, a bontás kivitelezőjének a kiválasztását.”
A jelenlegi testületnek ez volt az utolsó soros ülése. A döntéseket azon elv szerint hozták ma meg, hogy biztosítsák a folyamatos munkavégzést, a város üzemeltetését. Ahol volt lehetőség, el is halasztottak döntéseket, amiket az új városvezetés tárgyal majd. Keszthely leköszönő polgármestere azt mondta, hogy az új városvezetőkkel folyamatosan kapcsolatban voltak, segítették a felkészülésüket, megadták az információkat az önkormányzat működéséről: „Úgy adjuk át az önkormányzatot, hogy az önkormányzatnak például hitele nincsen, nincs eladósodva a keszthelyi önkormányzat, sőt még némi tartaléka is van, anyagi helyzete rendezett. Szigorú gazdálkodásra volt eddig is szükség és lesz szükség a jövőben is. Az ezzel kapcsolatos új teendők már a következő testületre várnak.”
A polgármester összegezte, hogy az elmúlt két évben növekedtek a város turisztikai- és adóbevételei. Az volt a cél, hogy Keszthely turisztikai szerepét növeljék és az ország 10 legkedveltebb célpontja közé emeljék. A 320 ezerre nőtt vendégéjszaka számot a szállodaépítések és a városi rendezvények is nagyban segítették.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV