Veszélyes a mustgáz, legyünk elővigyázatosak

2024. szeptember 13. (péntek)

A szürethez hozzátartozik, hogy a pincékben érlelik a mustot a gazdák. Ennek azonban van veszélye, erre hívja fel a figyelmet minden évben a katasztrófavédelem is. Most egy új szemléltetővideót is készítettek.

A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is figyelmeztet, hogy a szőlő levének erjedésekor úgynevezett mustgáz keletkezik. Ez az intenzíven felszabaduló szén-dioxid színtelen és szagtalan, a levegőnél nagyjából másfélszer nehezebb gáz. A zárt terekben fokozatosan felfelé szorítja az oxigént. Azonban a szén-dioxiddal csak félig telt pincében is lehet probléma, hiszen az ott dolgozó lehajolhat, leguggolhat és így lélegzi be a föld felett nagyobb koncentrációban összegyűlt anyagot. Az oxigénhiányos állapot hat a központi idegrendszerre, melynek első jelei a szédülés és hányinger. Rövid idő múlva már mentális zavar alakulhat ki, mely azért veszélyes, mivel a szellemi funkciók zavarai már megakadályozhatják, hogy menekülni tudjon az érintett a zárt térből. Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. A balesetek megelőzése érdekében javasolják a szakemberek a pincék megfelelő szellőztetését és szén-dioxid-érzékelő használatát.

„Régi praktikum az, hogy egy meggyújtott gyertyával indulnak befelé a helységbe vagy indulnak lefelé a lépcsőn. Ha az a gyertya elalszik, akkor egyértelmű, hogy már nem áll rendelkezésre az a levegő, ami az égéshez szükséges, innentől kezdve az a levegő sem, ami az élethez szükséges. Hogyha az ember óvatlanul megy le egy ilyen helységbe, ahol mustgáz képződik, akkor lehet, hogy gyakorlatilag észre sem veszi és áldozatává válik ennek a jelenségnek, mert annyira gyorsan tud kialakulni az az állapot, ami már a halálhoz vezet. Sajnos volt is rá példa Zala megyében, hogy például a zalaegerszegi tűzoltók a botfai hegyen már csak egy holttestet tudtak felhozni a pince mélyéről, akit a közeli hozzátartozói találtak meg.” – mondta el Dr. Bangó Szilárd a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.

https://tvkeszthely.hu/news/11751-veszelyes-a-mustgaz-legyunk-elovigyazatosak