Weöres Sándor emléke előtt tiszteleg a Balatoni Íróhét

2013. augusztus 20. (kedd)

Weöres Sándor emléke előtt tiszteleg – egyebek között versmondási rekordkísérlettel – az idei Balatoni Íróhét Keszthelyen.

Harminc év szünet után elevenítette fel tavaly újból a Goldmark Károly Művelődési Központ a Balatoni Íróhét programját, amelyen 2012-ben 11 fiatal irodalmár – írók, költők, műfordítók és kritikusok – vett részt. A programokon a negyven évnél fiatalabb magyarországi és határon túli írókkal és költőkkel találkozhattak személyesen is az érdeklődők.

Az idei, szeptember 9-én kezdődő második íróhét a Weöres Sándor emlékév jegyében zajlik – tájékoztatta a szervező intézmény az MTI-t. Születésének 100. évfordulója apropóján kortárs művészek segítségével kívánják bemutatni, megismertetni, megszerettetni a termékeny költő alkotásait. A programsorozat előadói Weöres Sándor életével, filozófiájával és költészetével ismertetik meg a közönséget a filmvetítéstől a koncerteken és irodalmi esteken át a tudományos előadásig.

A résztvevők között lesz mások mellett Jordán Tamás színművész és színigazgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, Péczely Dóra szerkesztő, kritikus, Fehér Renátó költő, Sudár Annamária előadóművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész.
Az idei íróhét célja a szervezők szerint az, hogy minél több korosztályhoz eljusson a Weöres Sándor művei által hordozott, értékeket átadó üzenet. Az általános- és középiskolás diákokkal az iskolai keretektől eltérő módon, rendhagyó irodalomórákon szeretnék megismertetni a költő üzenetét a résztvevő szerkesztők, előadóművészek és költők közvetítésével.

A rendezvény negyedik napján is a diákokra számítanak azzal a rekordkísérlettel, amelyet Jordán Tamás irányít majd. A nagy versmondás című program keretében keszthelyi és Keszthely környéki diákok Weöres Sándor Valse triste című versét szavalják majd a városközpontban, a legnagyobb létszámú magyarországi versmondás rekordkísérleteként.

(forrás: MTI)