Zalai Pedagógus Díjat kapott Szörényi Zoltán

2019. szeptember 30. (hétfő)

A kisvállalati szektort célozta meg a Zalai innovatív foglalkozási paktum konferenciája. A tegnapi rendezvényen Csath Magdolna közgazdász elmondta, hogy ez a gazdasági ág a munkavállalók ¾ része a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozik ma Magyarországon. Az eseményen kiderült, a 2021-ig tartó megyei foglalkoztatási projekt célkitűzései az időarányoknak megfelelően jól teljesültek eddig.
Szörényi Zoltán, a keszthelyi Vajda János Gimnázium nyugalmazott igazgatója kapta idén a Zalai Pedagógus Díjat.
Az oktató több évtizedes kimagasló pedagógiai és példaértékű iskolavezetői tevékenysége elismeréseként kapta meg a kitüntetést. Szörényi Zoltán a szeptember 14-i ünnepi közgyűlésen nem tudott részt venni, így a csütörtöki, a 2014 és 2019 közötti ciklus utolsó ülésén vehette át a díjat dr. Pál Attilától, a közgyűlés elnökétől.

„Igazából azt mondhatom, hogy a pályám az a gimnáziumban kezdődött, mert akkor már korrepetáltam gyerekeket, osztálytársakat, barátokat. Aztán elkanyarodtam a geofizika felé, 13 évig geofizikusként dolgoztam és aztán jöttem újra a fizika rejtelmeibe elmélyülni. Először kézenfekvőnek tűnt, hogy tanár legyek, aztán egyszer csak igazgató lettem, nem tudom hogy., Ez olyan váratlanul é rt, mint ez a díj most.”

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6443-zalai-pedagogus-dijat-kapott-szorenyi-zoltan?fbclid=IwAR3xId3F0wBRj4i7XVlofJEB6fERevPalZlDumrw2JGLrSQEVk9EHuPjJpQ