Dr. Bakonyi Károly születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak emlékkongresszust Keszthelyen. A hazai és nemzetközi szinten is elismert szőlőnemesítő sírjánál hajtottak fejet a résztvevők, a Várkertben pedig mamutfenyőt ültettek. A Georgikonon szakmai-tudományos előadásokkal emlékeztek a szakemberre.
Dr. Bakonyi Károly nem csak itthon, de nemzetközi körökben is ismert és elismert. A csopaki születésű szakember egész életét meghatározta a szőlő iránti szeretet. Több mint 50 éven keresztül foglalkozott szőlőszaporítással, szőlőnemesítéssel, emellett pedig jelentős oktató munkát végzett a keszthelyi egyetemen. Georgikon 28 nevű alanyával világszerte dolgoznak a szakemberek, de a cserszegi fűszeres szőlőfajta is ismert és közkedvelt.
Dr. Bakonyi Károly születésének 100. évfordulója alkalmából emlékfát ültettek a Várkertben. A mamutfenyő csemetét dr. Pálfi Dénes ajánlotta fel. Az eseményen elhangzott, a Da Bibere Zalai Borlovagrend alapító-nagymestere szorgalmas munkával töltötte az életét és mindig lehetett hozzá fordulni. A fa mellett emléktáblát is avattak.
A Szent Miklós temetőben a családi sírhelynél rótták le kegyeletüket a kongresszus résztvevői. Felelevenítették azt a szerteágazó munkát, amit Dr. Bakonyi Károly végzett élete során. A síron koszorút helyeztek el gyermekei, valamint többek között a MATE Georgikon Campusának képviselői, a Da Bibere Zalai Borlovagrend, Cserszegtomaj és Keszthely önkormányzata és szakmai szervezetek.
„2010-ben halt meg, tehát tulajdonképpen több mint 11 éve már nincs közöttünk, de nagyon sok minden történt azóta. Ahogy itt elhangzott, a szoboravatás, a táblaavatás a családi háznál, utcaavatás Cserszegtomajon, Cserszegi fűszeres terünk van. Nagy örömöm, hogy a Magyar Értéktárban Kiemelkedő nemzeti Érték édesapám.” – mondta Bakonyi Judit, Dr. Bakonyi Károly lánya.
Dr. Bakonyi Károly születésének 100. évfordulója alkalmából széleskörű összefogással szervezték meg az emlékkongresszust a MATE Georgikon Campusán. Az eseményen több mint 150-en vettek részt. A megnyitón V. Németh Zsolt elmondta, a szőlőnemesítő életpályája és személye alapos okkal került be a magyar értéktárba. Hozzátette, Bakonyi Károly nem csak a fajtavédelemhez, hanem az élővilág gazdagodásához is hozzájárult.
„Furcsa belegondolni, hogy ami számára kemény munka volt, az nekünk forró nyári esték enyhet adó, zamatos, könnyű itala. De a kemény munka valójában mit sem ért volna a természet, azon belül is a szőlő és a bor mérhetetlen szeretete nélkül. Márpedig ebből az élethosszig tartó munkából ez egészen világosan kitűnik.” – emelte ki a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.
A kongresszuson méltatta Bakonyi Károly munkásságát Gyuricza Csaba, a MATE rektora is. Elmondta, kiemelkedően fontos továbbvinni ezt az örökséget, ami világhírűvé tette a magyar szőlőnemesítést. Dr. Rózsa László campus-főigazgató a kutatómunka mellett Dr. Bakonyi Károly oktatói tevékenységét is méltatta. Az emlékkongresszuson a szakmai programok mellett kiállítás is nyílt.
„A MATE Georgikon Campusán nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a hagyományokat megőrizzük. Karcsi bácsi születésének 100. évfordulója alkalmából azt gondoltuk, hogy mindenképpen fontos az, hogy emlékezzünk rá és nagyon fontos az, hogy pozitívan emlékezzünk rá, jó kedvvel. Ezt Karcsi bácsi annak idején kérte is, hogy rá mindig pozitívan emlékezzünk, és ez volt a célunk, hogy Karcsi bácsinak a munkásságáról szakmai-tudományos alapon is megemlékezzünk, illetve olyan előadókat kértünk fel, akik Karcsi bácsival jó viszonyt ápoltak.” – tájékoztatott Szabó Péter, a Bakonyi 100 Emlékkongresszus főszervezője.
A Georgikon D épületében nyílt kiállításon Dr. Bakonyi Károly élete és munkássága is megelevenedik. Számos fénykép tanúskodik szerteágazó és sokrétű tevékenységről.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8573-100-eve-szuletett-dr-bakonyi-karoly