140 éves a fonográf

2018. február 20. (kedd)

140 évvel ezelőtt, 1878 február 19-én kapott Thomas Edison szabadalmi jogot a fonográfra.
Az emberiséget ősidők óta foglalkoztatta a hang rögzítése, ez azonban először 1877 őszén, Edison találmányának köszönhetően valósulhatott meg. Az első gépek egy hengerre rögzítették és erről játszották vissza a hangot, az 1900-as évek elején a hengerek helyét átvették a hanglemezek. Az első zenegép a „Mary had a little lamb” című gyerekdalt játszotta, és 1878-ig 500 darab készült belőle. A keszthelyi Surber Zeneautomata és Fonográf Múzeumban számos régi darabot láthatnak az érdeklődők. Hansjörg Surber, a múzeum üzemeltetője szerint a fonográf teljesen megváltoztatta az emberek életét.

„Ez volt az első pillanat a világon, amikor egy beszélt emberei hangot rögzíteni tudtak, majd le is játszhatták azt. Ez egy hatalmas szenzáció volt, mely ma számunkra teljesen magától értetődő. Ez a hatalmas technikai felfedezés teljesen megváltoztatta az emberek életét. A találmány egy technikai fejlődést is maga után vont, az emberek pedig ettől kezdve már otthon is tudtak zenei darabokat hallgatni.” – mondta a múzeum üzemeltetője.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8556/140-eves-a-fonograf/