A klasszikus ízű szaloncukrok a legkedveltebbek a vásárlók körében 2018-ban is. A Lissé Édességgyárban már nyár óta készítik az édességet, a gyártás lassan a végéhez közeledik. A keszthelyi gyár termékei a haza áruházláncok mellett külföldi boltok polcain is megtalálhatók. Az idei évben nagyjából 200 tonna szaloncukrot készítenek el az üzemben.
Készül a zselé az egyik legkedveltebb szaloncukorhoz. A keszthelyi édességgyárban már júniusban megkezdték a karácsony elengedhetetlen édességének a gyártását. A folyamat több lépésből áll, először mindig a tölteléket készítik el. Ezek egy futószalagra kerülnek, itt vonják be őket csokoládéval. A vásárlók körében még mindig a jól megszokott ízek a legkedveltebbek.
„Vannak nagyon klasszikus, régi, évek óta kedvelt ízek. A marcipán, az gyakorlatilag verhetetlen, a rumos-kakaós ízesítések azok évről évre visszatérőek, de most például az egyik áruháclánc kérésére almás-fahéjas szaloncukorral mentünk ki a piacra, reméljük, hogy ennek is nagy sikere lesz.” – mondta Tenk Tamás, a Lissé Édességgyár Kft. termelési vezetője.
A zselés tölteléket sorba kell rendezni a futószalagon annak érdekében, hogy mindegyik oldalát érje az olvasztott csokoládé. Ez után a szaloncukrok egy hűtőfolyosón haladnak át, itt szilárdul meg rajtuk a bevonat. Az édességet szemenként csomagolják a cég dolgozói, természetesen ebben is gép segíti őket. A Lissében naponta 2 tonna szaloncukrot gyártanak.
„Az idei megrendelés állomány nagyjából 200 tonna körül van, ezt próbáljuk meg teljesíteni. Nagyon komoly kihívás elé állította ez a céget. Szerintem most érett be az a munka, amivel annak idején Magyar Termék Nagydíjat nyertünk, ez a szaloncukor család, ami közismert, hála a Jóistennek. Én úgy gondolom, hogy most már olyan megrendelés állománnyal bírunk stabilan, amit győzünk kiszolgálni.” – tájékoztatott Faluhelyi Ferenc, a Lissé Édességgyár Kft. ügyvezetője.
A keszthelyi gyártású szaloncukorból kerül külföldre is, többek között Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is megtalálhatók a polcokon. A Lissében hamarosan véget ér az idei karácsonyra szánt szaloncukor legyártása.
Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9210/2-tonna-szaloncukor-naponta/?fbclid=IwAR1Y37G4vLz2glw4JK9VJfEmONdxy-gCZmaa9pxX1vhupKY_m-mqkvk5biE