A szervezők becsléseszerint 226 éve elő nem adott zenemű csendült fel a hétvégén Keszthelyen a Magyarok Nagyasszony Plébániatemplomban. Reutter Requiemjét a koronavírusban elhunytak lelki üdvéért ajánlották fel. A programon közreműködött a veszprémi Reutter kamarakórus és az Orlando énekegyüttes is.
Emelkedett dallamok csendültek fel szombaton a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. Az osztrák zeneszerző c-moll Requeimje a Reutter 250 emlékév keretében valósult meg. Az esemény főszervezője úgy fogalmazott, ez egy egészen elképesztő lélegzetvételű, a szerző műjegyzékében teljesen ismeretlen kompozíció. Az egyetlen ismert fennmaradt kéziratát nemrég, a soproni Szentlélekről és Szent Mihályról nevezett Városplébánia történelmi kottatárában találták. A Reutter-alkotások közül azonban Keszthelyen is fellelhető egy mű.
„A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum könyvtára is büszkélkedhet a szerző egy darab d-dúr Missa Solemnisének másolatával. Milyen érdekes, hogy pont Szent Mihálynak lett ajánlva. Az egyházzenei kompozícióinak kisebb hányadát kitevő gyászmisék közül mindösszesen 6 darabot említ Norbert Hofer, az egykori heiligenkreuzi cisztercirendi szerzetes által összeállított műjegyzék. Mivel ezen jegyzék, még az 1989-es rendszerváltás előtt keletkezett, így sajnálatos módon Magyarországon maradt források a mai napig nem kerültek bele a Hofer-jegyzékbe.” – mondta el Molnár Zoltán szervező.
A mű pontos keletkezési dátuma nem megállapítható, de valószínűsíthetően 1750 és 1770 között íródott. A kéziratot megvizsgálva azonban számos érdekesség fedezhető fel. Ennek hátlapjára egy ismeretlen feljegyzett a szerző halála után, egy 1792-es és egy 1795-ös előadás dátumát.
„Mindkét alkalommal pontos képet kapunk Bárdos Kornél, Sopron zenéjével foglalkozó várostörténeti monográfiájában. Hiszen nem kisebb eseményekhez köthetőek, mint II. Lipót császár, majd a három évvel későbbi esetében fia, Sándor Lipót Nándor soproni gyászmiséje zenéje is volt egyben.” – tette hozzá a szervező.
A koncertet elsősorban a koronavírusban elhunytak lelki üdvéért ajánlották fel. Mokos János káplán atya elmondta, a művészetek mindig az Istenhez emelik a lelket. Ez a koncert a mostani időszakban nagyon aktuális.
„Egy ilyen jellegű zenemű, egy requiem misének a megzenésítése is -különös tekintettel nyilván elhunytainkra-, de mégis csak a saját lelkünket is ilyenkor felemeli a szent zene egészen az Istenhez. És különösen itt a halottak napja, mindenszentek idejében különösen gondolunk ilyenkor elhunyt szeretteinkre és nyilván a mostani években különös tekintettel a járvány áldozataira is gondolunk. Minden egyes zenemű, minden egyes művészeti ágban, amely az Istenhez próbál közelíteni, illetve az Istenhez próbál minket emelni, az tulajdonképpen imádság.”
A gyászkoncerten közreműködött a veszprémi Reutter kamarakórus és az Orlando énekegyüttes, valamint a korhű barokk hangszeresek alkalmi zenekara is.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8582-220-eve-nem-hallott-requiem-csendult-fel-keszthelyen