236 millió forint Keszthelynek

2013. december 21. (szombat)

A sport, az intézmények és a városüzemeltetés lesz a legfőbb nyertese Keszthelyen a kormányzat 236 millió forintos támogatásának. Több településhez hasonlóan az év végi tartalékokból csoportosítottak át pénzeket, melyekkel nagy segítséget nyújtanak a városnak. Keszthely hiteltartozásának konszolidálása felett megítélt összeg mellett jövőre is szoros és takarékos gazdálkodást folytat majd a város.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő jelentette be ma az örömteli hírt. A 236 millió forintot a kormány az év végi átcsoportosításból adja Keszthelynek több nehéz költségvetési helyzetbe került önkormányzat mellet.

„A parlament költségvetésében láttuk, hogy van még maradvány az ország takarékos gazdálkodásnak köszönhetően. Így tudtunk több más közepes méretű város közt Keszthelynek is segíteni.” – mondta el Manninger Jenő.

A város hiteltartozásainak konszolidálásán felül kapta meg ezt az összeget Keszthely. Ez által több fontos és a szoros költségvetés miatt elmaradt támogatást, fejlesztést és karbantartást tud elvégezni a városvezetés.

„Elsősorban az eddigi támogatások biztosítását kívánjuk fedezni, így például a sportét, amire jövőre 15,6 millió forintot szánunk, ez az idei duplája. E mellett a városüzemeltetési és intézményfenntartási feladatokra tudunk megfelelő összeget biztosítani.” – mondta el Ruzsics Ferenc. „‘Természetesen a támogatás mellett továbbra is szoros és takarékos költségvetése lesz Keszthelynek” – fűzte hozzá a polgármester.

A háziorvosok minimumfeltételeiről is sikerült megállapodnia a városvezetésnek a támogatásnak köszönhetően.

Manninger Jenő kiemelte, hogy az idei év a fejlesztések éve volt, a következő év pedig még inkább: jövőre elindul a Balaton-part fejlesztésének II. üteme, a rehabilitációs fejlesztésen felül tovább korszerűsödik a keszthelyi kórház, többek közt egy CT berendezéssel. Megújul a buszpályaudvar és bővül a kerékpárhálózat Keszthelyen.

A közlekedés terén már most december közepén fontos előrelépés a Keszthely-Budapest közötti vasúti menetidő, ami fél órával csökkent. A Balaton déli partján 2015-ben fejlesztik a vasútvonalat, ennek köszönhetően két év múlva íg ymár csak 2 óra 36 perc alatt juthatnak el az utasok Keszthelyről Budapestre.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)